Csoknyai László: fordított helyzetben nekem is segítettek volna

Immár az egész magyar sajtó és a nemzetközi média is felkapta Csoknyai László sportszerű tettét, amit elsőként a Swiss Judo Facebook-oldala hozott nyilvánosságra. Ahogy azt korábban megírtuk, a közösségi oldalon közzétett videón látható, hogy az Atomerőmű SE cselgáncsozója hétvégén karjaiban vitte ki a tatamiról megsérült ellenfelét, a brit Stewartot. A közösségi oldalon kommentek százai gratulálnak tucatnyi nyelven Csoknyai Lászlónak sportszerű magatartásához.

Csoknyai Lászlót a németországi Kienbaumban értük utol, ahol a német válogatottal edzőtáborozik – ez is az Európa-bajnokságra való felkészülés része nagyrészt küzdelmi edzésekkel. Az Atomerőmű dzsúdósa a Paksi Hírnöknek felidézte a brit Stewart elleni meccset, amit csak a Facebookon immár 255 ezernél is többen néztek meg.

– A fiatalember egyből felordított, és inkább sajnáltam, hogy a küzdelem hevében nem hallottam a mate-t (állj! a dzsúdóban – a szerk.), és ahogy továbbvittem a mozdulatot, bebicsaklott a térde. Szerencsétlen mozdulat volt, sajnálom, hogy így alakult.

A sokak szerint fair-play díjas megmozdulás kapcsán Csoknyai szokásos szerénységével nyilatkozott:

– Nem gondolkoztam túl a dolgot, felkaptam és lehoztam a szőnyegről. Fordított helyzetben ő is segített volna nekem.

Ami a videó médiavisszhangját illeti, László bevallotta, hogy először szóhoz se jutott.

– Rengeteg üzenetet gratulációt és kedves szót kaptam az elmúlt napokban, amit még egyszer nagyon köszönök mindenkinek. Tényleg úgy gondolom, hogy mi dzsúdósok nagyon összetartóak vagyunk. Ellenfelek a szőnyegen, de nem ellenségek – és ez nagyon fontos! Ha velem történik mindez, biztos vagyok benne, hogy nekem is segítettek volna!