Az atomerőműben tájékozódott a TEIT

A jelenleg is zajló karbantartási munkálatokról és a környezetellenőrzésről tájékozódott Pakson, az atomerőműben a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) ellenőrző-bizottsága. A TEIT képviselőinek dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató beszélt arról, hogy az atomerőmű számára stratégia fontosságú a közbizalom, a társadalom támogatásának megléte, amelynek egyik alapfeltétele a létesítmény működésének ismerete. Azt mondta, nincsenek titkaik, ahogy az eddigi vizsgálatok során, úgy ezúttal is minden felmerülő kérdésre válaszolnak. A bizottság tagjai éltek is ezzel a lehetőséggel, annak ellenére, hogy több órásra nyúló látogatásuk során rengeteg információt kaptak a most zajló főjavítási munkálatokról, az új, 15 hónapos karbantartási ciklus ősszel történő bevezetésének helyzetéről, az üzemanyag-készletezésről és a környezeti ellenőrző rendszer működéséről.

Dr. Kovács Antal elmondta, hogy rengeteg a tévhit az atomerőmű működésével kapcsolatban, az utóbbi hetekben például a Duna alacsony vízállása és az ezzel járó talajvízmozgások kapcsán. A kommunikációs igazgató aláhúzta, hogy még az idei extrém időjárási körülmények között is a megengedett határon belül maradt a Duna melegedése. Hozzátette, az atomerőmű a kibocsátásaira vonatkozó korlátok töredékét használja ki, példaként említve az egyébként a természetben is előforduló trícium-kibocsátást, amely a korlát mindössze ezredrészét éri el. Fülöp János, Fadd polgármestere, az ellenőrző-bizottság elnöke elégedetten összegezte a látottakat utalva arra, hogy húsz éven át ő is az erőműben dolgozott. Ennek már tíz éve, a fejlődés azóta igen szembetűnő – mondta. Arról is beszámolt, hogy rendszeresek a hasonló látogatások, de a TEIT saját mérőállomásokat is működtet, hogy ellenőrizze az atomerőmű környezetre gyakorolt hatását. Miután az atomerőmű maga is végez méréseket, egy-egy ilyen ellenőrzés alkalmat ad arra, hogy összevessék az adatokat.

– Megnyugtató, hogy mindkét rendszer egyhangúlag bizonyítja, hogy az atomerőmű nem szennyezi a környezetét – foglalta össze tapasztalataikat Fülöp János.

A bizottság tagjai tájékoztatást kaptak arról is, hogy a főjavítások rendje a közeljövőben megváltozik. Az atomerőmű ugyanis a remények szerint még ősszel megkaphatja az Országos Atomenergia Hivatal engedélyét a 15 hónapos karbantartási ciklus bevezetésére.