Újabb záportározó védi az egyes körzetet

Elkészült a Kömlődi úti záportározó, a 100%-os önkormányzati finanszírozású projekt 43,7 millió forintból valósult meg. Az augusztusban indult beruházás keretében 3500 köbméter csapadékot befogadó mű készült, melyből zsilippel szabályozva és öt bukógáton keresztül, lassítva folyik már le az esővíz a Kömlődi úton keresztül a Dunába a környező szőlőkből és szántókról. A kivitelező Dél-Dunántúli Vízépítő Zrt. és a Geotechnika ’84 Víz és Csatornaépítő Kft. határidőre fejezte be a munkát.

A Haladás utcai záportározó, valamint a Jókai és a Rókus utcában elkészített vízelvezetők után a Kömlődi úti létesítmény már a negyedik a sorban, amelyik nagy mennyiségű esővíz lezúdulásakor védi az egyes körzetet. A fejlesztés a tervek szerint jövőre az Üstökös utcában folytatódik, tájékoztatott Girst Ádám. A körzet képviselője azt is elmondta, hogy a Kömlődi út felújítása is szerepel majd a tervek szerint a város 2016. évi költségvetésében. A rossz állapotú utca burkolatának rekonstrukciójára ugyanis csak a záportározó megépítése után kerülhetett sor, tette hozzá.