Sűrű és eredményes évet zárt az RHK Kft.

A kívánt ütemben haladnak a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.) létesítményfejlesztési és tárolókapacitás-bővítő programjai, hangzott el a cég budapesti sajtótájékoztatóján. A társaság szakemberei eddig összesen 4059 hordó kis és közepes aktivitású hulladékot szállítottak le a bátaapáti felszín alatti tárolóba és jelenleg 8347 elhasznált fűtőelem biztonságos elhelyezéséről gondoskodnak a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában, Pakson. A hazánkban keletkező nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezését célzó nyugat-mecseki kutatási program pedig újabb fontos állomásához érkezett.

„Nagyon sűrű, de igen eredményes évet zár az RHK Kft. idén” – értékelte a 2015-ös esztendőt dr. Kereki Ferenc, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója. „A bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban újabb felszín alatti tárolókamrák bányászati kialakításával végeztünk, valamint átadtuk új látogatóközpontunkat is, ami az igen nagyszámú érdeklődő miatt vált szükségessé. A paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját újabb modullal bővítjük, hogy az atomerőműből érkező elhasznált fűtőelemeket folyamatosan és biztonságosan tudjuk fogadni. Mindemellett a Nyugat-Mecsekben november közepén megkezdtük annak a kutatóároknak a kialakítását, amely a nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezését célzó, több évtizedes programunk egyik fontos, földtani vizsgálatához szükséges. Büszke vagyok rá, hogy idén is sok pozitív visszajelzést kaptunk létesítményeink biztonságát és szakembereink felkészültségét illetően, és nemcsak itthonról, hanem külföldről is” – nyilatkozta a társaság vezetője.

A nem atomerőművi hulladékokat fogadó, püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban idén elindult a biztonságnövelő program második szakasza. Elsőként egy könnyűszerkezetes csarnok épül az úgynevezett történelmi hulladékot tartalmazó tárolómedencék fölé, valamint egy, a hulladékok biztonságos kiemelését segítő technológiát is kiépítenek a szakemberek.

A bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban (NRHT) idén 90 betonkonténerben, összesen 810 hordó, a paksi atomerőműből származó kis és közepes aktivitású hulladékot szállítottak le végleges helyükre, a felszín alatti tároló 1-es számú kamrájába. Ezzel párhuzamosan pedig elkészült a harmadik és a negyedik kamra bányászati kialakítása is. Igazán látványos fejlesztés történt a felszínen is, hiszen július elején megnyílt a modern, interaktív látogatóközpont, de november elejétől már a felszín alatti bemutatótér is fogad érdeklődőket. Az egyre bővülő NRHT-ba a 2008-as átadása óta, közel nyolcvanötezer szakmai és laikus vendég érkezett a világ szinte minden tájáról, de az új látogatóközpont is már közel ezer érdeklődőt fogadott.

A paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójába idén 270 darab kiégett fűtőelemet helyeztek el, így jelenleg összesen 8347 darab elhasznált fűtőelem található a meglévő 20 kamrában. Az atomerőmű igényei szerint modulszerűen bővíthető létesítményben jelenleg 4 újabb kamra kialakítása zajlik, átadásuk 2017-ben várható.

A nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezését célzó nyugat-mecseki program újabb fontos állomásához érkezett, november közepén megkezdődött a kutatóárok kialakítása. Ennek célja, hogy a geológusok felmérjék, milyen felszín alatti mozgások zajlottak le a területen az elmúlt évezredekben.

A társaság felügyelete alá tartozik még a Baranya megyei Kővágószőlős közelében található Mecseki Környezetvédelmi és Kutató Bázis (MKKB), ahol szintén számos fejlesztés történt. Az uránipar és -bányászat okozta környezeti hatások felszámolását végző szakemberek elsődleges feladata a helyi vízbázis védelme, az ehhez szükséges technológiai rendszerek modernizálása folyamatosan zajlik.

Az RHK Kft. számára, tevékenységéből adódóan, igen fontosak a lakossági kapcsolatok. Éppen ezért, a szakemberek ebben az esztendőben is számos ismeretterjesztő programot szerveztek az érintett térségekben, együttműködésben a környező településeket tömörítő társulásokkal. A társaság az idén is elvégeztette kétévente szokásos közvélemény-kutatását, amelynek eredményei azt mutatják, hogy tevékenységének társadalmi elfogadottsága továbbra is igen magas, köszönhetően a rendszeres tájékoztató munkának és a tárolók biztonságos üzemeltetésének.