Elsődleges a biztonság

A biztonság elsődleges! Erről győződött meg a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban tett látogatása során a TEIT Ellenőrző Bizottsága, kiegészülve a társulás településeinek vezetőivel. A bizottságot látogatása során arról is tájékoztatták, hogy hamarosan elkezdődik a Paksi Atomerőműből beérkező kis-és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére szolgáló második kamra feltöltése is. Az itt alkalmazott tárolási koncepció helytakarékosabb, mint az előző. A második kamra kapacitása négy évre lesz elegendő.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.05.30. – TEIT tanulmányút és RHK gyereknap

Két atomerőműben járt, azok vezetőivel és a környező települések polgármestereivel tárgyalt idei tanulmányútján a TEIT Franciaországban. Magazinunk első részében a tanulmányutat értékeli a társulás elnöke és Paks polgármestere. Magazinunk második részében Bátaapátiba kalauzoljuk nézőinket. Gyereknapra és nyílt napra várták a családokat Bátaapátiba május 21-én. A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás és az RHK Kft. közös rendezvényén minden korosztályra gondoltak.

Tovább

Gyerekprogramok és nyílt nap Bátaapátiban

Gyereknapra és nyílt napra várták a családokat Bátaapátiba a hétvégén. A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás és az RHK Kft. közös rendezvényén minden korosztályra gondoltak. A gyerekek aktív és kreatív programok közül is választhattak. A felnőttek pedig nemcsak a látogatóterembe, hanem a 250 méter mélységben kialakított radioaktív hulladéktároló kamrába is bemehettek.

Tovább

„Mindennapi kenyerünk – mindennapi energiánk”

A tavalyi év eleji „Püspöki vizitáció az atomerőműben” című rendezvényhez kapcsolódva az idei év elején az egyházvezetők, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., valamint a Paks II. Zrt. vezetői a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. meghívására a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót látogatták meg. A látogatást megelőzően kerekasztal-beszélgetés zajlott, amelynek témája a hit és a bizalom, avagy a „Mindennapi kenyerünk – mindennapi energiánk” volt.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.05.30. – TETT-re Kész Nap

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a TETT-re Kész Napot a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. A programon a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a TETT elmúlt években folytatott munkájának bemutatása és értékelése mellett sor került a Gránit-díj átadására is. Az elismerést idén a TETT elnöke, valamint Mőcsény polgármestere vehette át.

Tovább

XIX. TETT-re Kész Nap

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a TETT-re Kész Napot a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. A programon a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a TETT elmúlt években folytatott munkájának bemutatása és értékelése mellett sor került a Gránit-díj átadására is. Az elismerést idén a TETT elnöke, valamint Mőcsény polgármestere vehette át.

Tovább

Közélet Közelről 2019.05.13.

A radioaktív hulladékok keletkezésével foglalkozott az az előadás, amelyet a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. szervezett Bátaapátiban. Az érdekes információkat a hallgatóság a nyílt nap keretein belül ismerhette meg. A programra a gyerekeket is várták ugyanis a szervező RHK Kft. és a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás gyermeknappal kötötte össze a nyílt napot.

Tovább

Nyílt nap lesz Bátaapátiban

Nyílt napra és gyermeknapra várják az érdeklődőket Bátaapátiban 2019. május 4-én 9 és 16 óra között a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás szervezésében. A nyílt nap keretében, szakmai kísérettel, meg lehet nézni Magyarország felszín alatti radioaktívhulladék-tárolóját, emellett a felszíni látogatóközpontban tájékoztató videóval és érintőképernyős anyagokkal is várják a látogatókat. A gyermeknap keretében 11 órakor a Csurgó zenekar zenél a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló parkolójában, majd 15 órakor bábszínház is része a programnak.

Tovább