A látványberuházásoktól vonná meg a pénzt a Jobbik

A kormány által tervezett nullás költségvetés megvalósulásához mintegy 700 milliárd forint hiányt kellene eltüntetni, ennyi az idei költségvetési deficit. Nincs kétségük afelől, hogy ezt éppen azokról a területekről fogják elvonni, ahova inkább adni kellene, mint például az oktatás vagy az egészségügy, amelyek költségvetése már most is alultervezett – erről Hegedűs Lorántné, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, az országgyűlés jegyzője beszélt pénteken Pakson tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a költségeket lehetne más területeken csökkenteni, például vannak olyan sportcélú látványberuházások, amelyek valójában nem szolgálják a magyar társadalom működését. Ezekre feleslegesen sok pénzt költ az állam.

A bürokráciacsökkentés kapcsán Hegedűs Lorántné elmondta, hogy az ASP bevezetésével, ami egy központi informatikai rendszer lesz az önkormányzatoknál, az ott dolgozók körülbelül 30%-át kívánják leépíteni, ami ellen a Jobbik tiltakozik. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknál dolgozók munkájára, a tudásra, amivel rendelkeznek, a közszférában van szükség, ők csak itt tudnak elhelyezkedni.

Hegedűs Lorántné látogatása során találkozott Gáspár Viktorral, aki a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje az időközi helyhatósági választáson, s bejárták az érintett hetes körzetet. Mint azt Gáspár Viktor elmondta, a párt kampánystábja segíteni fogja munkájukat.