Időközi választás: Szabó Pétert indítja a Fidesz

Szabó Pétert indítja a Fidesz paksi csoportja a hetes körzetben május 8-án tartandó időközi választáson, erről egyhangúlag döntött az alapszervezet tegnapi ülésén.

Mint azt sajtóközleményükben írják, Szabó Péter személyében olyan jelöltet indítanak, aki a város vezetésével együttműködve, annak tagjaként hatékonyan képes képviselni a körzetben lakók érdekeit, valamint aki a szervezet tagjaként, a megújult Fideszben a jövő embere. – Szabó Péter azok közé az új tagjaink közé tartozik, akik azonos morális alapállásból, új gondolatokkal, megújult lendülettel tudják építeni a kapcsolatot a város vezetése és a kormányzat között, valamint alpolgármesterként a körzet lakóit képviselni a városvezetésben – fogalmaztak.

Mint ismeretes, Szabó Péter 2002-től a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének tagja, 2015. novembertől a Fidesz helyi szervezetének tagja, 2016 februárjától alelnöke. 2016. február 15-től Süli János polgármester javaslatára a képviselő-testület bizalmát élvezve a város alpolgármestere, áll még a közleményben.