Lakossági fórumot tartanak a társasházépítések kapcsán

Több százan írták alá azt a beadványt, amelyben az óvárosban élők tiltakoznak az egyre szaporodó társasházépítés ellen. Kedden délelőtt az érintettek egy csoportja a városházán találkozott ez ügyben Paks polgármesterével, jegyzőjével és a körzet képviselőjével. Míg a jogszabályok lehetővé teszik az építkezéseket, addig a kertvárosi övezet lakói nyugodt életterüket féltik. Akár többszörösére is nőhet egy utca létszáma, nem lesz elegendő parkolóhely, csökken a zöldfelület és a társasházak melletti családi házak épp azt veszítik el, amiért valaha épültek: a nyugodt életterüket – sorolták érveiket.

– Egyetértünk a felvetésekkel és feltett szándékunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül meggátoljuk ezt a folyamatot – mondta dr. Blazsek Balázs. Paks címzetes főjegyzője hozzátette: sajnos az építésügyi szabályozók föllazultak, ám mindent elkövetnek, hogy helyben olyan szabályokat alakítsanak ki, amelyek megállítják ezt a rossz irányba tartó folyamatot az óvárosban.

Magyarné Nagy Edina, a körzet képviselője a találkozó végén elmondta: még egyeztetik a dátumot, de hozzávetőleg két hét múlva lakossági fórumra várják majd az ügyben az érintetteket.

Korábbi cikkünk a témában itt olvasható.