Ismét javítani kell a futópályát

Helyszíni bejáráson, a kivitelezővel közösen kereste a megoldást a DC Dunakom Plusz Kft. az erdei futópálya problémáira, ugyanis több helyen felgyűrődött vagy szétnyílt a pályatest borítása az ürgemezei létesítményen. Ez nem csupán esztétikai gond, balesetveszélyes is. – Főleg játszótereken használják a paksi futópályát is borító úgynevezett ütéscsillapító burkolatot, aminek az anyaga újrahasznosított autógumi – mondta el a kivitelező Mindigfa Bt. vezetője. Makove Zsolt szerint a problémát az okozza, hogy járművekkel ráhajtanak a pályára. Véleményét erősíti, hogy jellemzően az út közelében jelentek meg a burkolathibák, nem egy helyen a keréknyomok is látszanak a futópályán. Ezeket a sérült területeket ki kell vágni és újra kell önteni, máshogy nem lehet javítani, tette hozzá a szakember.

Nagy Istvántól, a DC Dunakom Plusz Kft. részlegvezetőjétől megtudtuk: a futópálya felületét már második alkalommal kell javítani, ez alkalommal nagyobb szakaszok újraöntésére adtak megbízást, ennek révén talán megállítható lesz a felület rongálódása – mondta el. A javítás költségét a futópálya üzemeltetőjeként az önkormányzati cég állja.

A többszöri figyelemfelhívás és a tiltótáblák ellenére sokan nem rendeltetésszerűen használják a pályát, lapunk is nemrég foglalkozott a témával egy olvasói levél kapcsán. A szabályokról a házirendet tartalmazó táblák is tájékoztatnak majd, ezeket heteken belül kihelyezik a pálya mellé. Aki motorral, gépkocsival ráhajt vagy akár lóval rámegy a gumiborításra – patanyom is látszik – nemcsak a közvagyont rongálja, de balesetveszélyt is okoz. A szakemberek szerint a megoldást egy kamerarendszer kiépítése vagy a terület körbekerítése jelentheti, ami újabb többmilliós kiadást jelent.