Csúszik a stadionprojekt
Menetrend szerint kezdődött a Paksi FC stadionjának felújítása a nyáron, az első szakaszban a gyepszőnyeget cserélték ki a szakemberek, így az OTP Bank Ligában szereplő együttes a 2016/17-es szezon hazai mérkőzéseit már kifogástalan talajon kezdte. A lelátók átalakítását az őszi időszakra tervezte a klub, a kiviteli tervek el is készültek, ám a munkagépek a mai napig nem vonultak fel.
– Az építőiparban tapasztalható áremelések következtében kockázatos a jelenlegi költségvetéssel belevágni. Biztosra akartunk menni, ezért az a döntés született, hogy a két kapu mögötti lelátó tao-forrásból (a társasági adó sportcélú felajánlása – a szerk.) készül majd el – tudtuk meg Elbert Gábortól. A stadionépítés koordinátora hozzátette: ehhez kellett egy kis idő, amíg a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési (BMSK) Zrt.-vel egyeztettek, emellett a tervezőnek is adott pluszfeladatot a változás. A közbeszerzési eljárás véleményezési joga már a paksi önkormányzathoz került, a dokumentumokat a napokban elemzik és értékelik a szakemberek. A BMSK Zrt.-vel történő egyeztetéseket követően a közeljövőben kiírhatják a közbeszerzési pályázatot.
– 2017 legelején kezdődhet az építkezés a korábban meghatározott ütemezés szerint. Jövő nyárig elkészül a fő tribünnel szemközti oldal, valamint az eredményjelzőnél található szektor, a nyáron megvalósulhat a vendégoldal, majd a mostani öltözőknek is helyet adó lelátó újjáépítése. A végdátum időpontján, ami eddig 2017. szeptember 30. volt, valószínűleg módosítani kell – tette hozzá a projekt vezetője.
A stadion összköltségvetése 1,4 milliárd forint, ebből 800 milliót a Magyar Állam, 600 millió forintot Paks városa biztosít.