Az Atomerőmű Tűzoltóság újabb sikere

Két számban nevezett, két számban nyert, illetve összetettben is diadalmaskodott az Atomerőmű Tűzoltóság csapata a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LTSZ) és a Magyar Tűzoltó Szövetség Létesítményi Tagozata által rendezett országos versenyen, amit szakmai nappal egybekötve Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten rendeztek.

Három versenyszámban adtak számot technikai és fizikai felkészültségükről a versenycsapatok: fali tűzcsapszerelés, kismotorfecskendő szerelés és ügyességi versenypálya várt rájuk.

Az idei versenybe tizenöt vállalat nevezett csapatokat, fél és teljes rajokat, némely vállalat többet is. Ahogy a Flórián Press írta: a személyi átfedések miatt a csapatok száma csak becsülhető, korrektül azonban az állapítható meg, hogy az „elkészülni-vigyázz-rajt” vezényszavak hetvenegy alkalommal harsantak fel. A verseny egypályás terepen zajlott, így a versenyzőknek csak a hibák elkerülésére és az időre kellett figyelniük.

Az Atomerőmű Tűzoltóság csapata kismotorfecskendő szerelés és az ügyességi versenypálya leküzdésére nevezett. Egyik versenyszámban sem találtak legyőzőre, így összetettben is első helyezést értek el. A díjakat Udvardi Sándor az LTSZ elnöke és Vizi Ignácz tű. alezredes a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese adta át.

Az Atomerőmű Tűzoltóság csapata:Antal Zoltán, Bán Zoltán Ferenc, Cseh János, Hingl János, Hudák Zoltán, Nagy Norbert, Papp Szilárd, Szabó Tamás, Szénási Attila, Wolf István a csapat vezetője Major István volt.