Sikeres pályaorientációs napot tartott az ESZI

Huszonkét cég illetve felsőoktatási intézmény mutatkozott be Energetikai Szakgimnázium és Kollégium pályaorientációs napján. Az első ízben megrendezett nagyszabású programnak csak egyik szelete volt az iskola diákjainak továbbtanulását és munkavállalását segítő expó, a másik az ESZI iránt érdeklődő általános iskolásokat szólította meg.

A veszprémi Pannon Egyetem, a Dunaújvárosi, az Óbudai, a Pécsi és a Corvinus Egyetem valamint az ELTE Gazdaságtudományi Intézete mutatta be képzési kínálatát, az oktatásban használt modern eszközeit, módszereit az ESZI pályaorientációs napján.

Habár az iskola diákjainak kétharmada továbbtanul, több mint tucatnyi környékbeli cég is megjelent a programon annak reményében, hogy munkaerőre tegyen szert. Müller Tamás, a Gépszer Kft. műszaki igazgatója azt mondta, maga is az iskolában végzett, így közvetlen élményei is vannak, de vezetőként szerzett tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy az ESZI-ben jó alapképzést kapnak a diákok.

Az idén vagy jövőre búcsúzó ESZI-s diákok a cégek által kínált elhelyezkedési és karrier lehetőségeivel ismerkedhettek meg addig az ESZI is kitárta kapuit az általános iskolások előtt. Közel négyszáz hetedik és nyolcadik osztályos diákokat fogadtak a paksi Bezerédj, Deák és II. Rákóczi Ferenc általános iskolákból.

Csanádi Zoltán, az intézmény vezetője azt mondta, az iskolát, annak felszereltségét, laborjaikat és természetesen a pedagógusokat és a képzési struktúrájukat is bemutatták a továbbtanulás előtt álló diákoknak és kísérő tanáraiknak.

– Szeretnénk kiszolgálni nemcsak a Paksi Atomerőmű, hanem a Paks II. Atomerőmű Zrt. humánerőforrás igényeit is – húzta alá Csanádi Zoltán hangsúlyozva, hogy ennek érdekében folyamatosan egyeztetnek az atomerőműves cégek vezetőjével. Jövő szeptemberben villamos ipar és energetika, gépészet, környezetvédelem, ügyvitelre és közgazdaság területén várják a diákokat, míg a következőben már szeretnének mechatronikai technikus és erősáramú elektrotechnikus képzést is indítani.

Az ESZI-ben jellemzően két-háromszoros a túljelentkezés, így nincs beiskolázási probléma, ennek ellenére fontosnak tartja az iskolavezetés, hogy különféle programokon mutatkozzon be. – Úgy gondolom, semmi sem haszontalan, azt, hogy az ESZI ilyen jó és keresett meg is kell tartani – húzta alá az intézmény vezetője. Hozzátette, ezzel a céllal szerveznek pályaválasztási tájékoztató, azaz nyílt napot 2017. november 22-én, szerdán 16:00 – 18:00 óra között.