Aknai Péter könyvbemutatójára invitálják a közönséget

Aknai Péter. Fotó: magánarchívum

Író-olvasó találkozó lesz augusztus 20-án az ASE sportcsarnok melletti területen, a könyvtár-téren. A vendég Aknai Péter lesz, akinek nemrégiben jelent meg A Kisbéka anatómiája című kötete. A szerzővel 15 és 18 óra között találkozhatnak, beszélgethetnek, illetve dedikálja is könyvét.

Ahogy arról korábban már írtunk, Aknai Péter középiskolás kora óta ír verset és prózát, amelyek az utóbbi időben folyamatosan jelennek meg irodalmi folyóiratokban. Indulásában meghatározó szerepet játszott – többek között – Oláh Zoltán paksi költő és a Paksi Halászcsárdával pontosan szemben, a Duna 1533-as folyamkilométerénél töltött nyarak. Ahogy a pécsi szerző mondja: az itt szerzett élményeim felejthetetlenek, lényegében erről szól maga a könyv is. A Kisbéka pedig sok paksi számra cseng ismerősen: egy büfé a túlparton az ártéren, kuglizója is volt. Az Aknai Péterrel készített korábbi interjút ide kattintva olvashatják.