Kiválóan szerepelt Ledneczki Veronika a hollandiai Eb-n

Fotó: magánarchívum

Második helyen végzett Ledneczki Veronika az Appaloosa Európa-bajnokságon Trail Senior Open és Ranch Trail Open versenyszámokban DS Chinese Girl, azaz Boni nevű lova nyergében. A versenyt ezúttal Hollandiában rendezték, ahol egy ötödik és egy hatodik helyezést is elért a fiatal csámpai lovas. Az előbbit Western Pleasure Green Open, utóbbit Western Pleasure Senior Open kategóriában. A versenyen zömében német, holland, cseh lovasok szerepeltek, de voltak francia, belga, svájci, osztrák és olasz versenyzők is.

– Mivel idén Hollandiában volt az Eb 1400 km-t kellett utaznunk. A ló miatt két nap alatt tettünk meg. A helyszín egy nagyon színvonalas, kifejezetten western lovagláshoz kialakított lovarda volt. Az első két versenyszámom pénteken volt, így addig ismerkedtünk a pályával. A western pleasure versenyszámmal kezdtem, és abban két kategóriában is indultam – kezdte élménybeszámolóját lapunknak Veronika. Elmondta, nem ez a fő száma, de azért nevezett, hogy szokják a versenyszituációt és ismerkedjenek a pályával. A következő napon – immár trailben – nagyon erős volt a mezőny, s az elmúlt három évet tekintve a legnépesebb. Rajthoz állt több német lovasedző, akik már sok nemzetközi versenyen bizonyítottak, így még értékesebb az itt elért második helyezés Vera számára. Vasárnap pedig egy olyan számban tette próbára magát, amiben korábban sohasem. Ez a ranch trail, ahol a farm körüli munkákat kellett imitálni, például lasszózni, rönköt húzni. Mindezt természetesen lóhátról. Ló és lovasa példásan vett minden akadályt, teljesítményük egy meglepetés második helyezést eredményezett.

Ledneczki Veronikának nemcsak hobbija, hanem hivatása is a lovaglás. Lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök, lovas sportoktató. Lovasokat oktat, illetve készít fel versenyekre családjuk csámpai lovastanyáján és Budapest környékén. 2007 óta vesz rész különböző versenyeken, 2013 óta Bonival. Edzője édesapja, Ledneczki László.

A hollandiai Eb-t követően került sor a Western Országos Bajnokság bajnokavatóval egybekötött záróversenyére a kiskunfélegyházi Fekete Lovastanyán, ahol Veronika újabb érmeket zsebelt be. Trailben magyar bajnok lett, pleasure-ben második. Öccse, ifj. Ledneczki László Reining Open All Ages All Horses és Ranch Riding Open kategóriákban szintén magyar bajnok lett.