Megkezdték az Anna utca műszaki átadását

Megkezdődött az Anna utcai út- és közműfelújításának műszaki átadása. A kivitelezésről szóló szerződést idén februárban írták alá, a munkaterületet 28-án adták át a kivitelező Real Rent Kft.-nek. A faltól falig rekonstrukció két ütemben készült el, az elsőben a Hegyalja utcától a Szentháromság térig, a másodikban pedig a Deák Ferenc utcától a Hegyalja utcáig. Az eredetileg meghatározott 2019. július 31-i határidőt időközben szeptember 30-ra módosították, amit előre nem látható műszaki problémák indokoltak, ilyen volt például, hogy kettő tömedékelendő pincét is feltártak a munkaterületen, illetve nem ott voltak a föld alatti elektromos és távközlési közművek, ahol a közműtervek szerint kellett volna lenniük, így kutatóárkokkal kellett feltárni a pontos nyomvonalukat, továbbá az elektromos hálózatok átépítéséhez szükséges – E.ON által elvégzendő – feszültségmentesítések végrehajtása is akadályokba ütközött – tájékoztatott Müller Attila műszaki ellenőr. Azt is elmondta a szakember, hogy öt napja van jelezni a kivitelezőnek az esetleges hibákat, amelyeket aztán kijavítani tizenöt napja a kft.-nek. – Minimális dolgok vannak vissza, az út, a járdaburkolat és a bejárók forgalombiztonsági szempontból megfelelőek, és a mai nappal (09.30.) a második ütemben elkészült szakasz is átadható a forgalomnak – tette hozzá.

A beruházásban új aszfaltburkolatot építettek, a járdákat és az új parkolót betontérkővel burkolták, a kapubehajtók új burkolata pedig kiskockakőből épült, valamint a munka közműkiváltással is járt, a légkábeleket földkábelekre cserélték, új közvilágítást építettek ki. A Hegyalja utca és a Szentháromság tér közötti szakaszon új, 150 méter hosszban csapadékcsatorna épült, amelybe bekötötték az épületek ejtőcsatornáit, elvégezték az ivóvízvezeték-rekonstrukciót. A Hegyalja utcai csomópontnál jelentősebb átépítés történt: a burkolt felület méretét csökkentették annak érdekében, hogy a gyorshajtási hajlamot visszaszorítsák a kereszteződésben. Az Anna utcában, a Bezerédj iskola tornaterme mellett tizenegy parkolót alakítottak ki a felújítás során. Az Anna utcai beruházás nettó értéke valamivel több mint nettó 232 millió forint volt.