Heringes Anita, a PDF polgármesterjelöltje tartott sajtótájékoztatót

Fotó: TelePaks
Fotó: TelePaks

– Az egyik első lépésünk lesz az utcafelújítások besorolása, mert van mit tenni, a forrás adott, el kell kezdenünk dolgozni ezen, és ahogy elmondtuk, csak a lakosság bevonásával, a képviselők pedig végig figyelemmel kísérik majd az adott beruházást – mondta Heringes Anita, a Paksi Deák Ferenc Egyesület (PDF) polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón, ahol ismertette azokat a lépéseket, amelyeket elsőként kívánnak megtenni a választás után.

Ezek között említette Heringes Anita az akadálymentesítést is a strandnál és a városházán. – Sokan elmondták, hogy ezeket gyorsan meg kellene oldani. Most kell nekiállni a tervezésnek, hogy tavasszal elvégezhető legyen a kivitelezés – húzta alá.

– A bérlakásprogramot is azonnal el fogjuk kezdeni, lehetőséget biztosítva ezzel a fiataloknak, hogy szándékuk szerint hazatérhessenek, családot alapíthassanak. Az orvosház megvalósítását is elindítjuk, ami nagy segítség lesz az orvosok, ápolók Paksra vonzásában – mondta Heringes Anita.

Hangsúlyozta, hogy szeretnék megőrizni értékeinket, így például a Prelátust, a Rókus kápolnát megóvják, felújítják. – Nincs annál fontosabb, mint hogy ezeket az épületeket visszaadjuk a közösségnek, és mondjuk családi rendezvényt is lehessen tartani akár a Prelátusban – fejtegette a PDF polgármesterjelöltje.

– A választások után, október 14-én összeülünk, összerakjuk a programot, hogy melyek az első lépések, elkezdjük a lakossági fórumokat körzetenként, újra átbeszélünk mindent, és nekiállunk a munkának, hogy rögtön számon kérhetők legyünk, akár már december végén – zárta gondolatait Heringes Anita.