Braniszlav Dzunics: A harmadik negyedben döntöttük el a meccset

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Hazai pályán fogadta a Jászberény csapatát az Atomerőmű SE, a férfi kosárlabdabajnokság harmadik fordulójában. A paksi csapatból hiányzott a műtéten átesett Eilingsfeld János, valamint a derékfájdalmakkal bajlódó Horváth Kristóf és Kalmár Viktor. Braniszlav Dzunics vezetőedző a mérkőzés előtt röviden annyit mondott: Remélem össze áll a védekezésünk, jobb lesz, mint az előző meccseken.

Vendég találattal kezdődött az összecsapás, Lóránt révén egyenlített az ASE. Viszonylag gyenge volt az iram, sok pontatlanság csúszott a játékba mind a két oldalon. Coleman dupla, majd Harris tripla után 7-2-re ellépett a hazai csapat, de Pantelics vezérletével hamar ledolgozta hátrányát a Jászberény, sőt az ötödik perc végén a vezetést is átvette, időt kértek a piros-kékek. Hiába dobott egy triplát Valerio Bodon Vincent, tartotta előnyét a jászsági csapat. Harris és Coleman is betalált távolról, de elég volt néhány figyelmetlenség, és az ötpontos előnyből csak egy maradt a tízedik perc végére.

A második felvonás elején rögtön átvették a vezetést a vendégek egy hárompontos találattal, és percekig nem is engedték ki a kezükből. Lóránt közelije után 25-25-öt mutatott az eredményjelző a tizennegyedik perc végén. Sikerült négy ponttal ellépni a piros-kékeknek, de hamar egyenlített a vendég, kezdődött minden elölről. Evans betörésből szerzett pontokat, Faust zsákolt, majd Lóránt közelije kötött ki a vendégek gyűrűjében, időt kért a kilencedik perc elején Nikola Lazic. A hátralévő idő még egy kosárváltásra volt elég, hatpontos ASE előnynél vonultak az öltözőbe a csapatok.

11-0-val kezdte a harmadik negyedet az ASE, az új játékos Justin Jackson is bemutatkozott, három perc alatt szerzett négy pontot, négy lepattanót szedett és kiosztott két blokkot. Mire időt kértek a vendégek, már 48-31 állt az eredményjelzőn. Nem tört meg a lendület, sokkal gyorsabban, és főleg eredményesebben támadott és védekezett az Atomerőmű, mint az első félidőben, Faust is beszállt a pontgyártásba, egyre nőtt az előny. A negyed végén egy távoli találattal húszon belülre jöttek a kék-fehérek.

Az utolsó tíz perc elején tizenöt pontra zárkóztak Pantelicsék, időt kért Braniszlav Dzunics. Hasznos tanácsokat kaptak a paksi játékosok, Jackson zsákolt, Evans beszórt egy triplát, Coleman egy duplát, 70-48-nál kért időt a Jászberény. A végjáték már nem hozott különösebb izgalmakat, a vendégek az utolsó pillanatig küzdöttek, és a végén egy 8-2-es szériával kozmetikázták az eredményt.

Atomerőmű SE – Jászberény 77-62 (18-17, 19-14, 24-13, 16-18)
Az ASE pontszerzői: Evans 16/6, Lóránt 15, Coleman 13/6, Faust 11/6, Jackson 9/3, Harris 8/6, Bodon Vincent 3/3, Szalai 2, Kis Raul-.

Braniszlav Dzunics: A harmadik negyedben döntöttük el a meccset, előtte és utána kiegyenlített volt a csata. Most aránylag jó volt a védekezésünk, de támadásban még mindig sok a probléma, sok volt az egyénieskedés. A fiatal játékosaink jól megállták a helyüket.
Lóránt Péter: Örülök, hogy második hazai meccsünket is megnyertük. Nem játszottunk igazán jól, de nagy energiákat mozgattunk. Az új játékosunk Justin is jól szállt be, egy ilyen játékosra volt szükségünk.