Korlátozó intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök Fb. oldala./korábbi felvétel
Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök Fb. oldala./korábbi felvétel

– Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra is ilyen ütemben növekszik a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel – mondta Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kórházakat ugyan felszerelték, és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk, védőfelszerelések, valamint az orvosok és az ápolónők is emberfeletti munkát végeznek, de – mint fogalmazott – „ők is emberek, és számuk véges”. Hozzátette: ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra. Kiemelte, hogy a maszkviselés önmagában már nem lassítja eléggé a járványt, ezért a terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni.

– Amennyiben az Országgyűlés megadja a kormánynak a rendkívüli felhatalmazást, akkor kedd (11.10.) éjféltől a kormány kijárási tilalmat vezet be este 8 és hajnali 5 óra között, felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges – mondta Orbán Viktor.
Bejelentette azt is, hogy minden gyülekezés tilos lesz, az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak. Az üzletek, a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.

A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt, lakodalmat nem lehet tartani, az egyházi, illetve polgári házasságkötési szertartásokon is csak a házasulandók, a szertartást vezető személyek, a tanúk, valamint a szülők és a testvérek vehetnek részt. Temetéseken legfeljebb ötvenen vehetnek részt. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabadtéren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket, fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, színházakat, állatkerteket zárva kell tartani.

A miniszterelnök az oktatásról is beszélt. Közlése szerint a felsőoktatás csak online formában működhet, a felsőoktatási kollégiumokat be kell zárni. A középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák nyitva maradnak. Közölte azt is, hogy a kórházi dolgozókat, a pedagógusokat, az óvodapedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat hetente, célzottan tesztelni kell, akkor is, ha a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonságot ad.

A miniszterelnök arról is tájékoztatott, hogy a szállodák esetében a zárás utáni első harminc napban a november 8-ig történt foglalások nyolcvan százalékát az állam megtéríti, aminek feltétele, hogy a munkavállalókat nem bocsáthatják el, és megkapják bérüket. Az éttermek és szabadidős létesítmények dolgozóik után erre az egy hónapra nem kell járulékot fizetnie a munkáltatónak, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti, ám ennek is feltétele, hogy a munkavállalókat nem bocsátják el, és megkapják a fizetésüket.

– Az intézkedések kedd éjféltől lépnek majd hatályba harminc napra, de szükség esetén meghosszabbítható – húzta alá Orbán Viktor miniszterelnök.