Évet értékelt Szabó Péter polgármester

A hagyományos városi újévköszöntő koncertestet a megszokott formában nem lehetett megtartani a pandémiás helyzetre tekintettel, ezért a programot a TelePaks Médiacentrum rögzítette, és 2021. január 10-én vetítette a TelePaks televízióban, illetve a TelePaks-Paksi Hírnök Facebook oldalán. Az Odett Kvartett lépett fel, előtte Szabó Péter, Paks polgármestere mondott évértékelő beszédet:

– Már hagyomány, és polgármesteri kötelesség is, hogy ilyenkor január elején számot vetünk a mögöttünk hagyott évvel. Azt gondolom, hogy 2020-as évünk kapcsán rengeteg jelzőt emlegethetünk, de valahogy mindegyikben közös az az élmény, hogy 2020 soha nem látott év volt számunkra. Számadásunk részeként pedig joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mit hozott városunknak, nekünk itt élő embereknek a hátunk mögött hagyott esztendő. Mindenekelőtt számos kihívást és küzdelmet azért, hogy együtt győzzünk le eddig általunk nem tapasztalt nehézségeket. 2020-ban kaptunk számos tapasztalatot és megerősítést, hogy átértékeljük életünket, észre vegyük mindazt, ami maradandó, ami valóban fontos, egyetlen, egyszeri és megismételhetetlen. De az elmúlt év megajándékozott minket az összefogás erejével is, mely kidomborította városunk polgárainak lelkületét, emberi értékeit, hiszen a legnehezebb időkben mutatkozott meg igazán, hogy képesek vagyunk együtt összefogni a kiszolgáltatottakért, közösen tenni a rászorulókért, áldozatot vállalni mindannyiunkért.

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

A tavalyi év megmutatta városunk iránti elköteleződésünket, és a jövőbe vetett töretlen hitünket is. Hiszen miközben erőink jelentős részét lekötötte a járvány elleni védekezés, nem felejtettük el a számunkra meghatározó értékeket sem, melyek városunk közösségének hosszú távú fejlődését biztosítják. Mintegy 125 millió forintot és komoly emberi erőforrásokat is át kellett csoportosítanunk, hogy márciustól egész éven át hatékonyan tudjunk védekezni a járvány ellen, és közben biztonsággal működtethessük Paks szociális, köznevelési, egészségügyi intézményeit. Ezért is fordítottunk több tízmillió forintot városunk költségvetéséből védőfelszerelésekre, fertőtlenítőszerekre, középületek fertőtlenítésére, intézményeink dolgozóinak csoportos tesztelésére, egészségügyileg biztonságos működés feltételeinek megteremtésére. Költségvetésünkből biztosítottunk forrásokat a helyi kis- és középvállalkozások védelme érdekében hozott gazdasági intézkedésekre is.

A város vezetését az elmúlt év nehéz döntéseiben is a paksiakért és közös jövőnkért viselt felelősség vezette. Tudtuk, hogy különösen az őszi szigorú intézkedések nem lesznek népszerűek, de az élet védelme, a közösségek működőképességének megőrzése érdekében megélt felelősség nem lehet népszerűségi kategória.

A járvány és a hozzá kapcsolódó következmények sajnos veszteségeket is hoztak. Hiszen a mindennapi életünket gyökeresen kellett átalakítani, családi kapcsolatainkban a találkozások számát a minimálisra csökkenteni, nyári, őszi utazásainkat lemondani, megszokott életünket hirtelen, a vírus elleni védekezés jegyében átalakítani. Sajnos a vírus szívig hatoló veszteségeket is hozott a paksi családok számára is, hiszen a betegség következtében többen elhunytak középkorúak, idősek, akik még ma is velünk lehetnének. Imádsággal osztozunk a családok gyászában, örök veszteségében.

Az elmúlt években sokszor vádoltak bennünket azzal, hogy Pakson a város lehetőségeihez mérten nem történnek igazán nagy változások. Munkánk eredményének és a gondviselés különös ajándéknak tartom, hogy miközben erőnket megfeszítve kellett százmilliós nagyságrendben a vírushelyzettel szemben védekezni, városunk fejlődését a megvalósult fejlesztések, felújítások, beruházások által 2020-ban egy magasabb sebességfokozatba kapcsoltuk.

Májusban elkészült a Kurcsatov utcai tömbbelső-felújítási program második üteme. A nettó 490 millió forintos beruházásból az értintett területen teljes körű rekonstrukciót végeztünk, felújítottuk a földalatti közműveket, burkolatokat, korszerűsítettük a közvilágítást, tizennyolc új parkolót létesítettünk, kicseréltük az utcabútorokat, valamint új játékok kerültek a játszótérre. Hiszem, hogy mindez több száz ottlakó paksi család életminőségét javítja. 2020-ban elkészült a Kömlődi utca teljes körű felújítása is. A közel 500 méter hosszú út és mellette húzódó járda mintegy félmilliárd forintból újulhatott meg. Novemberben átadtuk a Pákolitz utca rekonstrukciójának első ütemét, valamint a város egyik leghosszabb utcájának a Búzavirág utcának a felújítása is befejeződött. December elején pedig 1,3 kilométer hosszan teljesen megújult a Vácika utca. A beruházás mintegy 700 millió forintba került. Hiszem, hogy a város legújabb utcájának létrejötte is mutatja azt a szilárd elkötelezettségünket, mellyel szeretnénk a fiatal paksi családokat helyben tartani, életminőségüket, letelepedésüket minden rendelkezésünkre álló eszközzel segíteni. Hiszem, hogy a Vácika utca modern infrastruktúrájának megteremtése a városrész dinamikus fejlődésnek adhat lendületet. Ugyan így a Liget utcai projekt is a város jövőjének szempontjából nagyon fontos beruházásnak számít. Ezért is nagy jelentőségű, hogy a PIP NPN Kft-től kapott 150 millió forintos keretből elvégezhettük a járdafelújítást, a csapadékvíz-elvezetés és az út alatt futó ivóvíz-gerincvezeték felújítását is, javítva az ott élők életminőségét, közlekedési és parkolási lehetőségeit. A családok helyben tartása érdekében tett erőfeszítéseink gyümölcse a Kápolna utcai bölcsőde komplex felújítása is, melynek kivitelezése január első napjaiban már meg is kezdődött. Pályázati forrásból mintegy egymilliárd forint értékben valósul meg a beruházás, aminek eredményeként hat csoportszoba fog a város bölcsődéseinek szolgálatába állni. Több évtizedes adósságot törlesztettünk a lakótelep központi parkjának felújításával is. A beruházás nemcsak a költségek miatt lett az év legnagyobb felújítása, hanem azért is, mert sok száz lakótelepen élő paksi embert szolgál nap mint nap az a modern környezet, mely igazán méltó lett városunkhoz.

A közösségi közlekedésünk fejlődésének új dimenzióját jelenti az októberben városunkba érkezett tíz új, teljesen elektromos hajtású busz is. A buszok kétféle méretben érkeztek, mellyel egy igényvezérelt és teljesen okos, tehát abszolút modern közösségi közlekedést fogunk megvalósítani Pakson. A kisebb buszok pedig lehetővé teszik, hogy a város olyan területeit is bevonjuk a közösségi közlekedésbe, ahol arra eddig nem volt lehetőség. Mindezt az országban elsőként tisztán elektromos, tehát teljesen környezetbarát buszokkal fogjuk megtenni.

A felsorolt beruházások és felújítások városunk fejlődésének új korszakát jelzik, és az idei terveink is méltó folytatását jelentik a tavalyi évnek. Hiszen 2021-ben megkezdődik az elektromos busz járműtelep létesítése, megépül az ebrendészeti telep és megkezdődik a Kereszt utcától a 6-os útig a főutca faltól falig történő rekonstrukciójának tervezése is.

Konrad Adenauer mondta egyszer, hogy a legkisebb közösség sem működik egymásba vetett bizalom és önzetlen összefogás nélkül. Hiszem, hogy a gondolat igazságát városunk közössége 2020-ban teljesen bizonyította. Ezért most köszönetet mondok magam és a város vezetése nevében, az egészségügyben, szociális területen, köznevelésben, rendvédelemben, kereskedelemben, az önkormányzat hivatalaiban és a város cégeiben dolgozóknak egész éves áldozatos szolgálatukért. Köszönöm az együttműködést a város minden partnerének. A PIP npn Kft-nek és Süli János miniszter úrnak, hogy munkájuk által az új erőművi blokkok építéséhez kötődően városunk számára is egyre több lehetőség és anyagi forrás válik elérhetővé. Köszönöm a Paksi Atomerőmű Zrt és a város kis– és közepes vállalatainak áldozatos együttműködését, mellyel biztosítják a város szilárd bevételeit és a paksi családok megélhetését is.

Az ember az egyetlen létező, mely képes az időt érzékelni. Ezért ha át is léptünk az újesztendőbe szívünkben mégis egy kicsit a múltban maradunk. A kérdés, hogy mit hozunk át és mi marad ott. Kívánom, hogy maradjon 2020-ban minden, ami kudarc, veszteség, kicsinyhitűség, de hozzuk át tiszta értékeinket, az összefogást, a reményt, a jövőbe vetett hitet és a szeretet megannyi arcát. Kívánom, hogy 2021 teljen egészségben, testi lelki gyarapodásban, a lélek békéjében és legyen mindannyiunk számára a Jóistentől áldott az új esztendő.

A polgármester évértékelő beszédét követően az Odett Kvartett adott koncertet. Odett üdítő jelenség a hazai pop-palettán, a Megasztár harmadik szériájában tűnt fel. Megnyerő személyiség, szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva. Ezúttal Odett Kvartett néven ad műsort, az eddigi pályafutásának legismertebb dalainak vonósnégyesre hangszerelt formációja ez, amit Pakson mutat be élőben másodszor, áll a Paksi Polgármesteri Hivatal sajtóhírében. 

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal