Ian Baker helyére érkezett Jaysean Paige

Változás történt az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapatának keretében: az irányító Ian Baker helyére Jaysean Paige érkezett, akivel a szezon végéig szóló szerződést kötöttek. Jan Pavlik szakosztályvezető elmondta: Több dolog is közrejátszott abban, hogy elköszöntünk Iantól. A felkészülés elején sokat kihagyott kéztörés miatt, majd koronavírusos lett, ami miatt újból pihenőre kényszerült. Az utóbbi időben pedig csípőfájdalmai voltak, ezért nem tudott teljes értékű tagja lenni a csapatnak.

Jaysean Paige. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az új játékos, Jaysean Paige 188 cm magas, amerikai–Puerto Ricó-i kettős állampolgár, 1994. július 30-án született a New York állambeli Jamestownban. A helyi középiskolában kezdett kosárlabdázni, majd a Southern Idahoi egyetemen, később a Moberly Area Community College-ban, végül 2014 májusától a West-Virginia csapatában játszott. 2016-ban jött át Európába, a német első osztályban szereplő Oettinger Rockets Gotha igazolta le. Pár hónappal később Észak-Macedónia fővárosába, Skopje-ba tette át a székhelyét, az ABA ligás Karpos Sokoliban folytatta pályafutását. A Balkánról Angliába, a Newcastle Eagles csapatához vezetett az útja, majd az NBA G-League-ben, és tavaly késő ősszel a Puerto Ricó-i válogatottban is szerepelt.

Paksra január 21-én érkezett, és másnap – két negatív koronavírusteszt birtokában – a déli edzésen már be is mutatkozott a csapatnak. A gyakorlás után a következőket mondta a Paksi Hírnöknek: Annyira nem ismerem a magyar bajnokságot, pár középiskolás és egyetemi csapattársam játszott, illetve játszik a magyar ligában, többek között az Albás Kasey Hill és Ron Curry, tőlük hallottam egy-két dolgot, de igazából sok információm nincs. Amikor megkaptam az ASE ajánlatát, nem sokat gondolkoztam, hogy elfogadjam-e, örülök, hogy itt lehetek, szeretnék minél jobban szerepelni. Európában több csapatban is játszottam eddig, tudom, hogy milyen az európai kosárlabda, és nagyjából azt is, hogy milyenek az erőviszonyok. Az új játékostársak közül nyáron együtt edzettem Justin Jacksonnal, és játszottam Kevin Capers ellen, és nyertünk. Edzésben vagyok, készen állok a játékra.

A klub megkérte Paige játékengedélyét, így semmi akadálya annak, hogy január 23-án akár pályára is küldje az Oroszlány ellen Braniszlav Dzunics.