A dunai hajóút fejlesztése a cél

Legalább évi 300 napon át hajózhatóvá és 2,7 méter méllyé teszik a Dunát. A paksi szakaszon is terveznek beavatkozásokat, a környezetvédelmi hatásvizsgálat tavaly december végén elkezdődött.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az a cél, hogy a teljes magyar szakaszon akadálymentesen lehessen közlekedni a 25 deciméteres merülésű, 1300-1600 tonna hordképességű hajókkal. A folyó jobb hajózhatóságát célzó beavatkozások 2023-ban indulhatnak, a környezetvédelmi hatásvizsgálatok viszont már zajlanak. A projekt Dunaföldvár és Foktő közötti szakaszára vonatkozó, 2020. december végén indult eljárás legkésőbb február végén zárul le – közölte a kormányhivatal.

A hivatal az eljárásba bevonja a szakhatóságokat, az érintett települések jegyzőit, megkeresi a természetvédelmi kezelőket, a felszíni vizek és a felszín alatti vizek kezelőit. A közmeghallgatást február 11-én Kecskeméten tartják, a járványhelyzet miatt az érintettek személyes jelenléte nélkül. Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen – a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben – 30 változtatást végeznének el. Ennek részeként egyebek között 2932 köbméternyi fenékbordát, több mint 36 ezer köbméter sarkantyút építenek vagy egészítenek ki, közel ekkora mennyiségben létesítenek vezetőműveket, és 12 080 köbméter mederanyagot kotornak ki.

Mint a hajozas.hu oldalon olvasható: a program minimalizálni kívánja a kotrásokat és a hagyományos műszaki létesítmények kiépítését. A legkorábban 2023-ban induló munkák 5-6 évig tartanak majd. A Transzeurópai Közlekedési Hálózat belvízi hajóút fejlesztésének 6,3 millió eurós tervezésére 2015-ben nyert 85 százalékos támogatást Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) alaptól. A beavatkozások a folyó Szap és a déli országhatár közötti szakaszán, 31 helyszínen, 52 kilométeren valósulhatnak meg.

A program célja, hogy a teljes magyar Duna-szakaszon a hajóút mélysége elérje a 2,7 métert, és az év legalább 300 napján akadálymentesen lehessen közlekedni a nemzetközi hajózásban szabványos, 25 deciméteres merülésű, 1300-1600 tonna hordképességű hajókkal.

A hajóút a Duna–Majna–Rajna vízi úton Magyarország felett és alatt, egészen a Fekete-tengerig már megfelel a nemzetközi paramétereknek, amit duzzasztással, folyószabályozással értek el. A Bős–déli országhatár közötti szakaszon ugyanakkor a meder változása, a karbantartás elmaradása miatt sem az európai közlekedési miniszterek egyezményében, sem a Duna bizottsági ajánlásban foglaltak nem teljesülnek – ismertette a kormányhivatal.

A Duna télen. A kép illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal/archív felvétel
A Duna télen. A kép illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal/archív felvétel