A Szentháromság tér felújításáról tájékoztattak

– Március elsején megkezdik a Szentháromság tér felújítását, az építkezés körülbelül fél éven keresztül meg fogja határozni a környék lakóinak közlekedését, mindennapjait is. Kérjük a lakosság, valamint a közlekedők türelmét és megértését – fogalmazott Pálmai Klára, az egyes körzet önkormányzati képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szabó Péter polgármester azt mondta, hogy a Szentháromság tér a város közlekedésében nagyon fontos szerepet betöltő centrum. A terület a Malomhegy, valamint a Petőfi, a Jámbor Pál, és a Deák Ferenc utcák forgalmának kapcsolódási pontja, de itt található a Paksi Bezerédj Általános Iskola, a földhivatal és egy kisbolt is. – Háromszázharminc millió forintból újul meg az elkövetkező száznyolcvan nap alatt a Szentháromság tér. A lakótelepen átadott központi parkot követően, most az óvárosban is egy nagy köztér újul meg – tette hozzá.

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A beruházás során megtörténik a csapadékvíz-elvezetés és az ivóvízhálózat rekonstrukciója, a légkábelek földkábeles kiváltása, az úttest aszfaltburkolatú lesz, a járdák pedig térkő burkolatot kapnak. Emellett korszerűsítik a közvilágítást és megvilágítást kap a szoborcsoport. A polgármester arra is kitért, hogy a Bezerédj általános iskola előtt lévő dombot elbontják, ezzel szellősebb lesz a tér, és átláthatóbb a közlekedés. Az építkezés ideje alatt a gyalogosok közlekedése megoldott lesz, az autósforgalom elől azonban lezárják területet a szakemberek.

Pálmai Klára, az egyes számú választókörzet önkormányzati képviselője. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Pálmai Klára arról is tájékoztatott, hogy az Anna utca Hegyalja és Deák Ferenc utcák közötti szakasza újra kétirányú lesz, illetve az Anna utca a Szentháromság tér felé zsákutca. Javasolt, hogy ide csak a lakók hajtsanak be. – Szintén zsákutca lesz az Öreghegy utca alsó szakasza a Szőlőhegy utcától. A lezárások és terelések miatt a forgalom az Anna utcára terelődik, a közlekedésben nehézségekre kell számítani. A Petőfi utcából érkezők részben a Jámbor Pál, Bajcsy-Zsilinszky, Kossuth utcák irányába tudnak közlekedni, illetve a Virág utcáról a Haladás utcára átkötő néhány száz méter hosszú földutat szilárd útburkolattal látják el – összegzett a képviselő.

Szabó Péter kitért arra, hogy a Szentháromság tér kivitelezési munkálatait a Séd- Gép Kft. szakemberei végzik. A polgármester arra kéri a lakosokat, hogy a kivitelezés során az építkezéssel kapcsolatos kérdéseikkel, észrevételeikkel Lovász Aranka beruházási ügyintézőt keressék a polgármesteri hivatalban.