Az utolsó másodpercekben jobban összpontosítottak a vendégek

A jövő heti Magyar Kupa küzdelmekre készülve edzőmeccset játszott az Atomerőmű SE és a Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapata. A paksi csapatban a Covid- karantén után bíztató játékkal tért vissza Eilingsfeld és Valerio Bodon, de Capers és Gulyás, valamint a sérült Kis Raul még nem léptek pályára. A vendégek teljes kerettel vágtak neki a mérkőzésnek.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Álmosan kezdett az ASE, 7-0-val indított az Olaj. Sok hibával, gyengén védekezve játszottak a piros-kékek, a hatodik percben 6-14-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó percben sikerült közelebb kerülni, Shepard és Paige büntetőivel egy pontra csökkent a hátrány.

A második felvonás elején mintha kicserélték volna a csapatokat, nagyon határozott, kemény védekezéssel és pontos befejezésekkel, egy 17-0-s rohammal, 34-18-ra ellépett a paksi csapat a negyedik perc végére. Sajnos nem sikerült megtartani az előnyt, sok eladott labdával és szellősebb védekezéssel sikerült felhozni a vendégeket a huszadik perc végére.

A nagyszünet után hamar egyenlített a Szolnok, majd a vezetést is átvette. A paksi csapat védekezése meg sem közelítette a második negyedben mutatottat, hozzá kell tenni, a piros-feketék valamibe nagyon belenyúltak, hét hárompontos találatot süllyesztettek el a paksi gyűrűben. Sajnos Jackson megsérült: a felezővonalnál ütközött Farkas Gábor játékvezetővel, és a palánkban kötött ki, ezután már nem tért vissza a pályára.

A negyedik negyedben fokozatosan csökkent a vendégek előnye, végre pár hazai tripla is beesett, huszonöt másodperccel a vége előtt Eilingsfeld büntetőivel 84-84-re alakult az állás. A hátralévő időben mind a két csapat rögtön faultolta a labdát felhozó ellenfelet, a megítélt büntetőket a szolnokiak jobban értékesítették, és ezzel a mérkőzést is nyerték.

Atomerőmű SE – Szolnoki Olaj KK 86-89 (17-18, 24-19, 15-29, 30-23). ASE: Paige 24/9, Jackson 10/3, Lóránt 13/3, Kovács Ákos 9, Shepard 12/3, Velkey -, Pupp -, Eilingsfeld 11, Valerio Bodon 7/3, Pajor -.