Magyar egyetemistáknak rendezett versenyt a Roszatom

Forrás: atombiztos.blogstar.hu

Eső alkalommal rendezték meg 2021. április 29-én és 30-án a Hackatom Hungary elnevezésű orosz-magyar online feladatmegoldó versenyt, amelynek során a csapatoknak az atomerőművi energiafelhasználás előrejelzésének modellezése mellett az anyagminőség-ellenőrzési mérési adatok elemzését kellett elvégezniük és ismertetniük angol nyelven. A versenyen 24 csapat indult a Debreceni Egyetemről, a Dunaújvárosi Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről, írják a Roszatom közleményében.

A rendezvény első napján öt orosz egyetem – a moszkvai MEPhI, az MPEI, a Szentpétervári Nagy Péter Műszaki Egyetem, valamint a Tomszki és a Jekatyerinburgi Műszaki Egyetem – tanárai tartottak angol nyelvű előadásokat az atomfizikával és a reaktortechnológiával kapcsolatos témakörökben. Az előadások után a résztvevők két feladatot kaptak, a csapatoknak 24 óra állt a rendelkezésükre, hogy kidolgozzák a megoldásaikat.

A rendezvény másnapján tartották meg a kidolgozott feladatok megvédését, amelyet a hallgatók „science slam” rendszerben adtak elő, azaz a megoldások bemutatására összesen öt -öt perc állt a rendelkezésükre. A zsűri nemcsak magát a helyes megoldást értékelte, hanem a résztvevők előadói képességét is, illetve azt, hogy sikerült-e öt perc alatt teljeskörűen ismertetniük a megoldást. A tizenhárom tagból álló zsűriben az orosz és a magyar egyetemek képviselői is részt vettek.

Az első helyezett a Debreceni Egyetem StronYtium nevű csapata lett. A második helyen a szintén debeceni Zeus, a harmadik helyen pedig az ugyancsak debreceni színekben indult OP csapata végzett.

– A Hackatom egy olyan feladatmegoldó verseny, amelynek résztvevői atomfizikai, gépgyártás-technológiai, illetve IT-ismeretek birtokában tudják a kitűzött feladatokat megoldani. Az intellektuális megméretés során nemcsak új elképzelések és projektek születnek, hanem az atomenergetika iránt érdeklődő hallgatók közösségeket alkotnak. Ez a fajta versengés nemcsak a résztvevők tudását bővíti az atomenergetika terén, hanem lehetőséget ad új dolgok megismerésére is – hangsúlyozta Valerij Karezin, a Roszatom oktatási és nemzetközi együttműködési projektirodájának igazgatója.

A rendezvényt a Roszatom regionális központja, a Rosatom Central Europe szervezte, partner volt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Paks II. Zrt, amely többek között a versenyen részt vett egyetemekkel együttműködésben hívta életre a Paks II. Akadémiát.

– Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. számára stratégiai fontosságú a magasan képzett munkaerő utánpótlásának biztosítása, ezért nagy hangsúlyt fektet a műszaki felsőoktatási kapcsolatai ápolására, amelynek ez a verseny az egyik példaértékű megnyilvánulása – közölte Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója.