Ismét az önkormányzatoké a főszerep a Virágos Magyarország versenyen

Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyét. A Virágos Magyarország újra várja a települési önkormányzatok jelentkezését, de a tavalyi sikert követően ismét elindul a lakossági pályázat is, ahol a legvirágosabb balkonok és előkertek versenyeznek egymással, olvasható a program honlapján.

A kép illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Hírnök
A kép illusztráció. Fotó: Babai István/Paksi Hírnök archív

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2021 tavaszán 28. alkalommal hirdeti meg környezetszépítő versenyét, amelyre június 15-ig várják a pályázatokat.

– Ebben az évben mozgalmunk visszatér eredeti célkitűzéseihez, így a versenyt elsősorban a települési önkormányzatoknak hirdetjük meg – közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Hozzátette: Tudjuk, hogy az elmúlt hónapok a vírus elleni védekezésről szóltak, amely az önkormányzatoktól is komoly erőfeszítéseket követelt meg. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy sok-sok településen továbbra is szem előtt tartották az élhető, gondozott közterületek fontosságát.

2021-ben a kétezer fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok és bírálati szempontok alapján zajlik majd az értékelés. A kétezer lakosnál népesebb közösségek egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhetnek. Az erre a célra létrehozott internetes felületen néhány, a zöldfelület-gondozáshoz és -karbantartáshoz kapcsolódó kérdésre kell röviden válaszolni, illetve ugyanitt nyílik lehetőség a településfotók feltöltésére is.

Amennyiben szeretnék, a nagyobb települések is választhatják a személyes jelenléttel történő zsűrizést. A rendkívüli helyzetre való tekintettel idén a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehetnek a megmérettetésen – akkor is pályázhatnak, ha csak egy parkot, teret, iskolaudvart szeretnének bemutatni.

A két éve megkezdett hagyományt folytatva, a határon túli magyarlakta települések is nevezhetnek a versenybe. Idén az erdélyi települések mellett már Kárpátaljától a Vajdaságig, vagy a Felvidéktől Ausztriáig minden régióból pályázhatnak közösségek. Az önkormányzati versenyről a viragosmagyarorszag.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A tavalyi sikert követően a Magyar Turisztikai Ügynökség ismét meghirdeti a Virágos balkonok, virágos előkertek versenyt. Ennek keretében amatőr kertészek egy rövid leírással együtt tölthetik fel fotóikat saját kertjeikről, balkonjaikról június 15-ig a palyazat.viragosmagyarorszag.hu weboldalon. A nagyközönségnek meghirdetett verseny nyerteseiről nemcsak a neves kertészeti szakemberekből álló szakmai zsűri dönt majd, hanem idén is elindul a szavazás a Virágos Magyarország Facebook-oldalán.

További információ:

www.viragosmagyarorszag.hu

facebook.com/viragosmagyarorszag

www.palyazat.viragosmagyarorszag.hu