Borverseny és zenés borbarangolás a Sárgödör téren (Frissítve!)

Második éve marad el a hagyományos országos sillerfesztivál a koronavírus-járvány miatt. Ennek hiányát enyhítendő, a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete regionális sillerborversenyre hívja a város és a környék borászait, majd utána minden érdeklődőt zenés borbarangolásra június 26-án. A részletekről Leber Ferenc, az egyesület elnöke, Somkert Zoltán, az egyesület alelnöke és dr. Hanol János, az egyesület titkára tájékoztattak a Sárgödör téren. Mint elhangzott, a regionális sillerborversenyre 2021. június 22-én 23-án és 24-én 17 és 19 óra között lehet jelentkezni a nevezett borokból két-két palack leadásával a Sárgödör téren Kovács Mihály présházában. A nevezési díj mintánként 500 forint. A sillerborokat délelőtt szakmai zsűri bírálja a hagyományos húszpontos rendszerben, a szín, a tisztaság, az illat, az íz és a zamat vizsgálatával. Délután Sárgödör téri zenés borbarangolásra várják az érdeklődő közönséget a programhoz csatlakozó nyitott pincékben, amelyekben italjegy megváltásával borkóstolásra lesz lehetőség 16 órától körülbelül éjfélig. A borbarangolás során nem csak sillerborokat kóstolhatnak. A térzenét Papp István szolgáltatja. Újságírói kérdésre az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy az országos megméretés megszervezése körülbelül fél évet vesz igénybe, ha a járványhelyzet engedi, és januárban megkezdhetik a munkát, akkor 2022-ben ismét a megszokott formában zajlik majd a rendezvény. A rendezvény megvalósulásának fő támogatója a Duna-korzó Polgári Egyesület.

Nyitott pincék (házszámmal): Fabro (1.), Hirt József (16.), Wolf János (31.), Molnár János (32.), Timár János – Hirczi Ferenc (40.), Mayer István (46.), Kovács Mihály (50.), Heiszler István (56.), Girst Ádám (59.), Fink Zoltán (77.)

Az esemény ideje alatt a Sárgödör tér tekintetében forgalomkorlátozás várható: 15 órától kb. éjfélig, hatósági jóváhagyással, lezárásra kerülnek a Sárgödör térre vezető Kornis utcai, Zöldfa utcai és Hunyadi utcai bejáratok.

 

A képen (b.-j.) Leber Ferenc az egyesület elnöke, Somkert Zoltán, az egyesület alelnöke és dr. Hanol János, az egyesület titkára. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök