A sillerboroké volt a főszerep

A borverseny megnyitója a Fabro Pincében. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Hat arany-, húsz ezüst- és huszonnégy bronzminősítést adtak ki a regionális sillerborversenyen, valamint nyolc oklevelet. Ahogy arról korábban hírt adtunk, második éve nem tudták megrendezni Pakson a hagyományos országos sillerfesztivált a koronavírus-járvány miatt. Ennek hiányát enyhítendő regionális sillerborversenyre hívta a város és a környék borászait a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete, a közönséget pedig zenés borbarangolásra. A sillerborversenyre a nevezett borokból két-két palack leadásával lehetett jelentkezni, a nedűket szakmai zsűri bírálta a hagyományos húszpontos rendszerben, vizsgálták a színt, a tisztaságot, az illatot, az ízt és a zamatot. Volt mit kóstolni a bizottságokban, ugyanis tizenhét településről összesen hatvankét bort neveztek a gazdák. Délután Sárgödör téri zenés borbarangolásra várták az érdeklődő közönséget: a programhoz csatlakozott nyitott pincékben (Fabro, Hirt József, Wolf János, Molnár János, Tímár János-Hirczi Ferenc, Mayer István, Kovács Mihály, Heiszler István, Girst Ádám, Fink Zoltán) italjegy megváltásával ízlelhettek nem csak sillerborokat, miközben térzene szólt Papp István jóvoltából. Ha a járványhelyzet engedi, és januárban megkezdhetik a munkát, akkor 2022-ben ismét lesz országos sillerfesztivál. A regionális rendezvény fő támogatója a Duna-korzó Polgári Egyesület volt.