Kiváló eredmények az országos gitárversenyen

A 2020/2021-es tanév végén a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskolában is átvették a növendékek a bizonyítványukat. Szabados László az intézmény tanára arról tájékoztatta a Paksi Hírnököt, hogy igazán emlékezetes ez a tanév, ugyanis két tehetséges, szorgalmas növendéke, Volf Nóra és Kolki Ákos egyaránt harmadik helyezést értek el korcsoportjukban a XV. Országos Gitárversenyen. Kiemelte, hogy ez kiváló eredmény, ugyanis a háromévente megrendezett megméretés a legnívósabb klasszikus gitárverseny, ha itt valaki dobogós helyezést ér el, az nagyon nagy eredmény. Arról is beszélt, hogy a verseny lebonyolítási rendszere a megszokottal egyező volt, viszont a koronavírus-járvány miatt online zajlott a megméretés. – Az első a területi válogató, a mi növendékeink a pécsi körzethez tartoznak, ami öt megyét foglal magában. Ezekről országosan öt korcsoportban összesen hatvan növendék juthat tovább az elődöntőbe, akinek ez sikerül, már nagy eredményt ér el – összegzett Szabados László, hozzátéve, hogy mindkét tanítványa szépen teljesített, és végül a döntőben mindketten harmadik helyezést értek el. Hozzátette, hogy mivel online zajlott a verseny, fel kellett venni a versenyprogramjukat, amiről mind a ketten úgy döntöttek, hogy otthon teszik meg, majd a vágatlan felvételt el kellett küldeni.

Kolki Ákos. Fotó: magánarchívum

Kolki Ákos elmondta, hogy annak idején a szülei meséltek róla, hogy a nagypapája gitározott, ezért választotta ezt a hangszert, amit meg is szeretett, és immár nyolcadik éve tanulja Szabados Lászlónál. Több kiváló versenyeredménye van, a legkiemelkedőbbek az országos gitárversenyen hat évvel ezelőtt első helyezés, a Szerbiában, Topolyán tartott nemzetközi verseny maximális pontszám, harmadik hely a Szegeden rendezett, szintén nemzetközi megméretésen, illetve a szombathelyi Sistrum zenei versenyen több alkalommal kapott nívódíjat. Mint elmondta, szeret versenyezni, mert motivációt ad a gyakorlásra, és jó érzés jó eredményt elérni. Hozzátette, hogy jobban örült volna, ha a mostani országos verseny is jelenléti megméretés lett volna, mert ott nincs lehetőség javítani, csak egyszer játszhatják el a darabjaikat a versenyzők.

Volf Nóra. Fotó: magánarchívum

Volf Nórától megtudtuk, hogy első osztályos kora óta gitározik. Annak idején az édesapja is Szabados Lászlónál tanult gitározni, így egyértelmű volt számára, hogy ezt a hangszert választja. A versenyzés nem volt számára új dolog, korábban már megmérette magát egy országos és három regionális gitárversenyen. Három évvel ezelőtt a XIV. Országos Gitárversenyen nem jutott tovább, így eredményt sem ért el, a regionális versenyeken viszont mindegyik alkalommal aranyminősítést kapott. Azt is elárulta, hogy számára jó élmény volt a mostani országos verseny, kihívás volt a nehéz darabokat megtanulni, élvezte a sok gyakorlást. – Nagyon szeretem a gitárt, és így biztosan folytatni szeretném. Még az is felmerült bennem, hogy felnőtt koromban gitározással foglalkozzak – összegzett.