Pakson járt a DK miniszterelnök-jelöltje

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Igazságos országot építenék – mondta Dobrev Klára azon az utcafórumon, amelyet augusztus 25-én a Csengey Dénes Kulturális Központ előtti területen tartott. A Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje felhívta a figyelmet a nyugdíjemelés és a családi pótlék emelés fontosságára. Kiemelte azt is, hogy az a célja az utcafórumokkal, hogy beszélgessen az emberekkel, mert véleménye szerint párbeszéd, vita nélkül nem lehet élhető egy ország. Azt mondta, hogy kormányozni készül, és nem megnyerni a választásokat, ehhez pedig meg kell hallgatni az embereket. Úgy látja, hogy az ország kettészakadt a nagyon gazdagok és a többségben lévő szegények csoportjára, szülők százezrei a külföldre vándorolt gyermekeik nélkül élnek. Úgy véli, nem ilyen országot képzeltek el maguknak a magyarok, hanem olyat, ahol a legfontosabb kincs az ember, ahol az uniós támogatásokat nem betonba öntik, hanem sokkal többet költenek oktatásra, egészségügyre, és tisztességes megélhetést biztosítanak. A fórumon jelen volt Tóth Attila Szilveszter, az ellenzéki előválasztásban a Demokratikus Koalíció által támogatott jelölt Tolna megye 3-as számú választókerületében, aki azért tartja Dobrev Klárát a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, mert neki racionális ügyintézési terve van, nemcsak hangulatot kelt, hanem konkrét gyakorlati megoldásokat kínál. Tóth Attila Szilveszter a korkedvezményes nyugdíj visszaállításának fontosságát tűzte zászlajára. Azt mondta, ez az atomerőműves dolgozók szempontjából különösen fontos.