Szabadtéri programsorozat szalmabálák között

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Négynapos szabadtéri programsorozatot szervezett szeptember 14. és 17. között a Csengey Dénes Kulturális Központ az ASE sportcsarnok melletti, szalmabálákkal körbekerített területen, PaksiBorBála címmel. Az első napon Tóth Emese, a Pro Artis művészeti iskola zongoratanára adott klasszikus zenei ízelítőt az egészen kicsiknek, majd Kalandok Nigériában címmel dr. Kondricz Péter egykori nigériai diplomata tartott előadást. A szeptember 14-i utolsó program Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla estje volt. Másnap Tóth Gábor solymász interaktív bemutatóval várta az érdeklődőket, majd Babai István és Kövi Gergő Hívás című rövidfilmjét mutatták be, az alkotókkal Feil Gréta beszélgetett. Utolsó első randi címmel gasztroszínházi improvizációs előadást láthatott a közönség a KV társulat előadásában. Az estet Szabó Balázs nagy sikerű szólóestje zárta. A harmadik napon Hepehupa címmel a Kiskalász együttes adott koncertet a bálaszínházban, majd a Pakson már jól ismert Carson Coma akusztikus koncertje következett. Szomjas férfiak sört isznak helyettem címmel kizárólag felnőtteknek szólt az E-Mancik Színházi Manufaktúra szókimondó előadása. Az utolsó napon a Holló Együttes Vásárfia címmel adott zenés koncertet, majd Hangácsi Márton énekes, dalszerző lépett színpadra. Végül ismét egy korhatáros előadást nézhettek meg az érdeklődők: Sebestyén István mesemondó a bukovinai székelyek mókás mesevilágát tárta a közönség elé.