Múzeumok Őszi Fesztiválja programok Pakson

Forrás: Az Atomenergetikai Múzeum Facebook-oldala.

Határ a csillagos ég címmel szervezett szabadtéri rendezvényt az Atomenergetikai Múzeum szeptember 25-én, csatlakozva a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programhoz. Az ASE csarnok mellett számos programmal várták az érdeklődőket: kipróbálhatták az atomerőmű létesítményi tűzoltóságának emelőkosaras gépjárművét, amellyel akár 55 méter magasról is körül nézhettek a bátrabbak. A tűzoltóság nemrégiben gyermekméretű tűzoltóöltözéket vásárolt, ezeket magukra ölthették a kicsik, akiknek ajándék is járt. Kipróbálhatták a gyerekek a sugárárnyékolt járművet is, részt vehettek kézműves foglalkozáson, továbbá számos ismeretterjesztő program is várta őket: két kupola alatt is megtekinthették az utazó planetárium előadásait. A rendezvény egyik legnépszerűbb programja a hőlégballonos függeszkedés lett volna azoknak, akik a múzeum Paks FM-el közösen szervezett játékán szerencsésen szerepeltek, a levegőbe emelkedés azonban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt meghiúsult. Az őszi fesztivál keretében megvalósult programot idén is a városi múzeummal együttműködésben szervezték, ahol megnyitották a Szól a rádió című kiállítást, amelynek keretében régi rádiókat tekinthetett meg a közönség. A rendezvényen a Gang Band szolgáltatott az idézett korhoz – 1950-es és 1960-as évek – és alkalomhoz illő zenét.