Oltásról, előjegyzési rendről, fejlesztésről tájékoztattak

Nem rendeli el a kötelező koronavírus elleni oltást az önkormányzati fenntartású intézményekben, jelentette be Szabó Péter, Paks polgármestere sajtótájékoztatón, amit dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak az egészségügyet érintő aktualitásokról. A vonatkozó kormányrendelet értelmében november 1-jétől az állami intézményeknél kötelező a koronavírus elleni védőoltás, az önkormányzati intézményeknél a polgármester döntésétől függ. Szabó Péter polgármester azt mondta, hogy egyeztetések, az intézményi átoltottsági adatok megismerése egyaránt része volt a döntési folyamatnak, tehát körültekintő és alapos megfontolás után határozott. Ugyanakkor nyomatékosan arra kéri a munkavállalókat, hogy aki még nem oltatta be magát, és megengedi az egészségi állapota, tegye meg, a már oltottaknak pedig ajánlja az ismétlőoltás felvételét. Arra is kéri a lakosságot, hogy ha zárt térben tartózkodnak – például rendezvényen vagy üzletben – viseljenek az orrot és a szájat eltakaró maszkot, illetve ne feledkezzenek meg a kézfertőtlenítésről, kézmosásról, gyakori szellőztetésről. – Mindezzel tudnak vigyázni magukra és egymásra – húzta alá Szabó Péter.

Dr. Bodnár Imre azt mondta, hogy tavaly szeptember óta egészségügyi vészhelyzet van az országban, tehát bizonyos korlátozásokat be kell tartani az egészségügyi intézményekben, mint a szájmaszk viselése, belépéskor kézfertőtlenítés és lázmérés. Érvényes szabályozás továbbá, hogy láz, nehézlégzés, köhögés, szaglás- és ízlelésvesztés tünet/ek fennállása esetén csak 48 óránál nem régebbi, negatív eredményű PCR teszt bemutatásával vehető igénybe a járóbetegellátás. Az aktuális helyzetet illetően úgy tájékoztatott, hogy 2021. november 15-től változik az előjegyzési rend: az ortopédia, a fül-orr-gégészet, a bőrgyógyászat, a reumatológia, a gyermekpulmonológia, az urológia, a neurológia, a diabetológia, a csontsűrűség mérés (DEXA), a sebészet I-II, a traumatológia, a röntgen és a tüdőszűrés esetében visszakerül az eljegyzés a recepciókra. Időpontot egyeztetni ezekre a szakrendelésekre hétköznap 10 órától a szakrendelő recepcióján a 75 830-750, a 75/830-737, a 75/830-732, a 20/883 0750, a 20/883 0737 és a 20/883 0732 telefonszámokon, a fürdőgyógyászat recepción pedig a 75/830-829, a 75/830-830, a 20/883 0829 és a 20 883 0830 telefonszámokon lehet. A laboratóriumba továbbra is a laboratórium munkatársai végzik az előjegyzést a 75/830-729 és a 20/883 0729 telefonszámokon. Beutaló köteles szakrendelés esetén kötelező a beutaló megléte az előjegyzéshez.

Szabó Péter polgármester (b.) és dr. Bodnár Imre főigazgató (j.). Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Dr. Bodnár Imre arról is tájékoztatott, hogy az önkormányzat támogatásával olyan fejlesztést hajtottak végre, aminek révén megnyílt az út a webes előjegyzés bevezetése előtt. A szakrendelő város felőli bejáratánál lévő recepciónál már beüzemeltek egy „totemoszlopot”, és várhatóan két héten belül a másik recepciónál is telepítenek egy ilyen berendezést, azt követően el is indulhat az új szolgáltatás. Ennek lényege, hogy online időpontfoglaláskor emailben kap egy QR-kódot, valamint egy hatjegyű kódszámot a páciens, amivel megjelenésekor be tud jelentkezni a „totemoszlopoknál”, és nem kell a recepcióhoz mennie. A rendszer természetesen kiváltja a telefonos időpontfoglalást is.

Szabó Péter polgármester arról is tájékoztatott, hogy továbbra is igyekszik a polgármesteri hivatal minden segítséget megadni a szerződött háziorvosoknak munkájuk, zökkenőmentesebb elérhetőségük érdekében. Ezért egyeztetésre hívja őket a közeljövőben.