Süli János: a települések fejlesztése szívügyünk

Tolna megye hármas választókerületében szemmel látható a fejlődés, Paks mellett a térség is folyamatosan megújul. Süli Jánossal, a Paks II. beruházásért felelős miniszterrel beszélgettünk, ám a téma ezúttal nem az atomenergia volt, hanem az országgyűlési képviselő körzete.

Süli János. Fotó: KDNP frakció

– A két új blokk építését az évszázad hazai beruházásaként szokás emlegetni. Miként hat ez a térségre?

– Paksot és környékét most kétségtelenül az atomerőmű-építkezés mozgatja. A két új egység létesítése komoly lehetőség az ország és a térség számára egyaránt. A beruházás során egy komplex, összehangolt fejlesztési programot valósítunk meg, ami túlmutat a Paks II. projekten, és a térség felzárkóztatását is szolgálja. Ennek az eredménye az is, hogy a környék közútjai megújultak, és további útfelújítások is folyamatban vannak, a munkák teljes értéke 185 milliárd forint. Fejlesztjük a vasúti és a vízi közlekedést is, illetve zajlik a Paksot nyugati irányban elkerülő út tervezése. Korszerűsítjük mindemellett az egészségügyi ellátást: a Paks II. projekt révén valósulhat meg, de a paksiak és a környékbeliek javát is szolgálja majd a kistérséget kiszolgáló Paksi Gyógyászati Központ bővítése, illetve a szekszárdi és a kalocsai kórház fejlesztése is. Kiemelhetném az új Duna-híd építését is, amelyen 2024-ben reményeim szerint már a hordót gurítjuk át.

– Mi a helyzet a kisebb-nagyobb községekkel és városokkal?

– A települések fejlesztése szívügyünk. Csak néhány konkrét példát említenék. Nemrég Szárazdon adtuk át a felújított tájházat, amire a Magyar Falu Program nyújtott támogatási keretet. Emellett megtörtént itt az orvosi rendelő energetikai korszerűsítése, folyamatban van a faluház felújítása és a falugondnoki busz beszerzése, ami nagy segítség a településen élőknek. Nagydorogon megoldódott a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése, átadták az óvoda új sporttermét és tornaszobáját, illetve rövidesen felépül az orvosi szolgálati lakás. Pálfán bővült az orvosi rendelő, és megújultak a belterületi utak, a körzet egyik kisvárosában, Tamásiban pedig a hivatal korszerűsítése valósul meg 105 millió forintból. Pakson szintén kormányzati támogatásból többek között a Csengey Dénes Kulturális Központ felújításának tervezési és előkészítési feladatait végzik el 264 millió forintból. Van bőven tennivaló, ám a jövőbe fektetett minden forint megtérül. Ezt a térségben található települések vezetői is jól tudják. Ez vezérli őket, amikor a fejlesztési koncepciót készítik. A településvezetők elképzeléseit maximálisan támogatom, hiszen környezetünk szépítésével, rendbetételével együtt egy kicsit mi magunk is megújulunk. Örömmel állok tehát a fontos ügyek mellé, hogy az azokhoz szükséges forrás biztosított legyen.

– Mit jósol, milyen lesz az új esztendő a körzet számára?

– Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a kormány eltökélt a magyar vidék fejlesztése mellett, a Paks II. beruházás pedig példátlan fejlődést hoz a térség számára. Aki engem ismer, tudja, csakis az elvégzett munkában hiszek. Azért dolgoztunk az elmúlt időszakban és azért szeretnénk dolgozni a jövőben is, hogy az itt élők ezt egyre inkább megtapasztalhassák, és részesüljenek a közös elért eredményekből. Végezetül, engedjék meg, hogy a választókörzetemben élő minden kedves lakosnak boldog, egészségben eltöltött és sikerekben gazdag új esztendőt kívánjak.

(Forrás: Paksi Hírnök XXXI. évf. 1. szám, 2022. január 7.)