Megalakult a Paksi Konzervatív Egyesület

– Nemrégiben megalakult a Paksi Konzervatív Egyesület – jelentette be Pálmai István, az egyesület elnöke sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy tizenhárman alapították az immár bejegyzett egyesületet, honlapjuk (pakoe.hu) már működik. Pálmai István beszélt arról, hogy az egyesület létrehozásának alapvetően két oka volt.

– Egyrészt érzékeljük, hogy a világban és Európában olyan változások vannak folyamatban, amelyek hazánk és városunk számára komoly veszélyt jelentenek. Ilyen veszély a felolvadás egy olyan Európai Egyesült Államokban, ahol csak másodrendű, szuverenitással igencsak korlátozottan vagy egyáltalán nem rendelkező nemzet lehetnénk, kiszolgáltatva idegen erők kénye-kedvének. A muszlim migránsáradat és az ezzel járó, nyugaton már megtapasztalt terror, rendetlenség. Elképeszt bennünket a normalitás teljes megcsúfolása, azaz az emberi létezés bináris rendjének teljes elvetése, az emberi tovább élés isteni eszközének ördögi eszközökkel való felváltása. Városunkat fenyegeti, hogy a jelenlegi kormány politikájával szembenálló, szivárványszínű politikai erők egyfajta rozsdaövezetté tennék azzal, hogy leállítanák az új atomerőművi blokkok építését, ezzel kihúznák a szőnyeget a már elindított és a jövőbeni fejlesztések alól. Komoly veszély az is, hogy a bennünket, kultúránkat, gyermekeinket támadók eufémizmusokat használnak, nem támadnak egyenesen, érzékenyítésnek nevezik az LMBTQI propagandát, felülvizsgálatnak a Paks II. beruházás leállítását – részletezte Pálmai István. Hozzátette, hogy az egyesület megalakításának másik oka, hogy Pakson és a környékben jelenleg nincsen olyan ernyőszerűen működő, konzervatív koordináció, amely keretet adna a konzervatívan gondolkodó embereknek az együtt gondolkodásra, találkozásra.

Pálmai István a Paksi Konzervatív Egyesület elnöke. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Várjuk mindazokat és szólunk mindazokhoz, akik a nemzeti szuverenitásunk, az antik-zsidó-keresztény gyökerű kulturális hagyományaink megőrzését zászlajára tűző mindenkori konzervatív politikát támogatják, várunk minden olyan paksi és környékbeli személyt, aki nem akar élni egy abnormálissá váló világban. Azokat, akik tisztában vannak azzal, hogy városunk jelenlegi és jövőbeli fejlődésének alapja a Paks II. beruházás végigvitele, és azzal, hogy mindenki, aki olyan pártot, pártszövetséget támogat, amelynek célja a beruházás leállítása, nehezítése, felülvizsgálata, városunk fejlődését gátolja – emelte ki az egyesület elnöke.

– Egyesületünk hívószavai: közösség az individualitás helyett; nemzeti szuverenitás egy nemzetek feletti birodalmon belüli periférikus tartománylét helyett; Isten, haza, család, azaz hagyomány, amit őseink keresztény gyökerű kultúrája hordoz; normalitás, ami az isteni/természeti renden alapul; a Paks II. beruházás megvalósítása, a felülvizsgálat szóval eltakart felfüggesztés helyett. Mindezek alapján egyesületünk alapvető célja nemzetünk, kultúránk és városunk védelme a hagyományos, keresztény gyökerű magyar értékeink ellen támadó globális gyökerű erőkkel szemben. Összefogni, megmozdítani minden nemzeti érzelmű paksi és Paks környéki személyt – hangsúlyozta Pálmai István.

Azt is bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy a Paksi Konzervatív Egyesület előadássorozatot szervez Paksi közéleti estek címmel, amelynek első alkalmát január 31-én 18 órakor tartják a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az esten Földi László titkosszolgálati szakértő és Földi-Kovács Andrea a Védett Társadalom Alapítványról, céljairól, tevékenységéről tartanak előadást, Miért kell védeni társadalmunkat? címmel.