Ökumenikus imahét Pakson is

Újra megrendezik az ökumenikus imahetet január 17. és 23. között Pakson is. A programsorozat első alkalmán Szabó Péter, Paks polgármester mondott beszédet, majd közös istentiszteleten vettek részt a paksi gyülekezetek tagjai, amelyet Lenkey István, a Paksi Református Egyházközség lelkésze tartott a Jézus Szíve római katolikus templomban. Az alkalmat az „Így dicsérünk mi” zenekar is színesítette. Az idei imahét témájához Máté evangéliumából választották a központi igehelyet: „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat”. A szervezők szándéka szerint az imahét vezérfonala alapján a napkeleti bölcsek történetének egy-egy mozzanata jelenik meg a hallgatóság előtt, melynek legfőbb üzenete, hogy Isten Jézusban közölt megváltó szeretete egyetemes, ő az egész világ Megváltója. Az imahéten hétköznapokon 17.30-tól várják a híveket az imaórákra a Jézus Szíve templomba.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks