Földi László előadásával indult a Paksi Közéleti Estek

– Meg kell védenünk Európát, a keresztény értékeket, a családot a fizikai, biológiai és erkölcsi határok felszámolására törekvő globalista szervezetekkel, ideológiákkal szemben. Ha ez nem történik meg, káosz alakulhat ki – mondta Földi László titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke a Paksi Közéleti Estek első előadásán a Csengey Dénes Kulturális Központban.

Fotó: TelePaks–Paksi Hírnök Facebook-oldal

– Tulajdonképpen egy háborúban élünk, lassan a normális keretek között zajló életünkért kell küzdenünk. Ez nagyobb veszélyt jelent, mint a háború klasszikus formája – fogalmazott Földi László. A Paksi Közéleti Estek első előadásának vendége azt mondta, szellemi támadás érte az európai embereket a Nyílt Társadalom Alapítvány és az általa kiépített hálózat révén. Úgy látják, csak egy másik hálózat kiépítésével lehet megvédeni Európát, a konzervatív, keresztény értékeket, a családot a fizikai, biológiai és erkölcsi határok felszámolására törekvő globalista szervezetekkel, ideológiákkal szemben. A negatív élethelyzetekre példaként az illegális migráció okozta politikai feszültséget és a koronavírus- járvány óvintézkedéseire adott társadalmi megmozdulásokat hozta fel. – Egyszerűen az emberek rájöttek a nyugati civilizált világban, hogy hosszú időn keresztül félrevezették őket. Bár jól éltek, de ennek ára volt. Nem engedték őket beleszólni a fejlődésbe, és megjelentek olyan extrémizmusok, amik ellen egyszerűen fellépni már nem tudnak, csak komoly tiltakozással – fogalmazott. Földi László szerint az is egy ékes példája annak, hogy rossz irányba terel a Nyílt Társadalom Alapítvány és hálózata, hogy megkérdőjelezik a normális férfiből és nőből álló családot. – Az ember alapértékeinek évszázadok alatt kialakult normatívája van, amely biztosította azt, hogy a nemzetek, országok létezni tudnak. Ennek a férfiből és nőből álló család az alapja – hangsúlyozta Földi László, aki úgy véli, ha ezen nem változtatunk, még nagyobb tiltakozáshullámok alakulhatnak ki a világban, és nagy kérdés, hogy a végén ténylegesen kitör-e a háború.

A programot a Paksi Konzervatív Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége paksi csoportja szervezte. – Az egyesületünk célja a társadalmunk, hazánk és városunk védelme. Mivel a Védett Társadalom Alapítvány céljai nagymértékben fedik a mi céljainkat, ezért gondoltam úgy, hogy Földi Lászlót, az alapítvány elnökét hívjuk meg első előadónak – mondta Pálmai István. A Paksi Konzervatív Egyesület elnöke hozzátette, hogy februárban folytatódik a Paksi Közéleti Estek sorozat.