Ismét a végjátékban vérzett el az ASE

A bajnoki táblázat 10. helyén álló Kecskemét látogatott a Gesztenyés útra. Az utolsó helyen tanyázó Atomerőmű számára minden győzelem létfontosságú, így a lila-fehérek elleni összecsapásnak is nagy volt a tétje. A paksi játékoskeretből Eilingsfeldre sérülése miatt ezúttal sem számíthatott a szakmai stáb, a többiek bevethetők voltak.

Kihagyott hazai dobásokkal indult a mérkőzés, a vendégek pedig közelről szorgalmasan gyűjtögették a pontjaikat. Három és fél perc elteltével Pacevicius közelről szerezte meg a paksi csapat első pontjait. Az ötödik perc elején 2-9-nél időt kért az Atom, de ezután sem sikerültek a dobások, a Kecskemét pedig folyamatosan növelte előnyét. Pacevicius közelről és középtávolról is eredményes volt, Brown triplája után 11-20-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó pontokat büntetőből a vendégek szerezték.

A második felvonás elején pályára lépett a kisebb sérüléssel bajlódó Brzoja, és 2+1-es, majd egy közeli találattal köszönt be. Pajor szerzett labdát saját térfélen, indításából Kovács Ákos dobott egy ziccert. Ebben a periódusban nagyon összeszedetten védekezett a paksi csapat, és a helyzetkihasználásuk is javult. A negyed közepén Brzoja büntetője után három pontra csökkent a hazai hátrány. Egy kisebb rövidzárlat következett, és egy triplával, majd két büntetővel ismét meglépett a vendégcsapat, időt kért rögtön a hazai kispad. Taylor aktivizálta magát, egy-egyezésekből szerzett pontokat, Pacevicius is betalált, végül az utolsó másodpercekben Brown hármasa talált utat a gyűrűbe, visszajött a meccsbe az ASE.

Goins zsákolásával indult a második félidő, először vezetett a mérkőzés során a paksi csapat. Egy hármassal visszavette az előnyt a Kecskemét, de a harmadik percre Pacevicius két közelijével újra az ASE vezetett. Egy 6-0-ás szériával a lila-fehérek 40-45-re megléptek, időt kért Petar Mijovics. Hajtott az egyenlítésért az Atom, Brzoja, majd Taylor közelije esett be, Brown hármasa már az egyenlítést jelentette. A negyed végét sikerült megnyomni, Brzoja, Pacevicius és Brown kétpontosaival, a végén pedig Taylor hármasával hétpontos előnyt szerzett a harmincadik perc végére.

A negyedik negyed elején erősített a Kecskemét, és fokozatosan csökkentette a hátrányát. A paksi dobások kimaradtak, a vendégek egy 13-5-ös szériával a negyedik perc elején egyenlítettek. Ezután felváltva estek a találatok, Pacevicius zsákolása után 72-69-et mutatott az eredményjelző. A végjátékban kimaradtak a hazai dobások, a kényszerű faultok miatt négypontos előnyre tett szert a vendég, innen pedig már nem sikerült egyenlíteni.

Atomerőmű SE – Duna Aszfalt DTKH 76-80 (11-22, 24-14, 21-13, 20-31).
ASE: Frank -, Brown 12/9, Pajor -, Kovács 10, Pacevicius 18, Brzoja 12, Csizmadia -, Orgona -, Taylor 14/3, Kis Raul -, Goins 10/3.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Petar Mijovics helyett Jan Pavlik nyilatkozott: Megint rosszul kezdtünk, ami miatt sok energia ment el a felzárkózásra. Az utolsó negyedben kaptunk 31 pontot, ami egy ilyen kiélezett helyzetben nem elfogadható.

Martynas Pacevicius: Az edzéseken a gyors játékot gyakoroltuk, ennek ellenére a vendégek húztak el. A végjátékban jöttek a hibák, ami megbosszulta magát.