Süli János lakossági fórumot tartott Simontornyán

Lakossági fórumot tartott Simontornyán Süli János, a Fidesz-KDNP Tolna megye 3. számú választókerületében induló képviselőjelöltje. Az eseményen vendégelőadóként részt vett Deák Dániel politológus és Bohár Dániel szerkesztő-riporter.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Süli János a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje azt mondta, fontosnak tartja, hogy kampányidőszakban is felkeressék a választókerület településeit, tájékoztassák a lakosságot az elért eredményekről, és a további elképzelésekről. Kiemelte, hogy Simontornya már a harmincadik település a választókerületben, ahol lakossági fórumon tájékoztat minderről.

– Úgy látjuk, hogy az elmúlt négy évhez képest jelentősen több érdeklődő állampolgárral találkozunk. Méltányolják az elmúlt időszakot, hiszen amiket ígértünk – magyar falu program, családtámogatás, vidéki CSOK – mind megvalósultak. Ezek kézzel fogható jeleit is látták, például az utak építését, bölcsődék, orvosi rendelők megújulását, nincs olyan település, ahol ne történt volna valamilyen beruházás – összegzett Süli János. Hozzátette, Magyarország kormánya megerősítette, hogy idén is jelentős forrásokat fordítanak a kisebb települések fejlődésére.

Süli János arról is beszélt, hogy ellátásbiztonság, energiafüggőség tekintetében egy út van, törekedni kell arra, hogy olcsón, megbízhatóan tudjunk áramot termelni, ide települjön ipar, a fiatalok itthon maradjanak, mert nem az órabért, hanem a villamos energia árát kell alacsonyan tartani, ehhez pedig atomerőművet kell építeni.

Tamási, Pári és Dunaföldvár mellett Pakson is tart lakossági fórumot a közeljövőben Süli János.