Bemutatták az új vezetőedzőt

Sajtótájékoztatón mutatták be az Atomerőmű SE NB I./A csoportos férfi kosárlabdacsapatának új vezetőedzőjét Csirke Ferencet, és segítőjét Szentendrei Áront.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A klub elnöke, dr. Kovács Antal elmondta: Nagyon nehéz körülmények között sikerült kiharcolni a bennmaradást, a szezon során a sportcsarnok-felújítás, az edző- és játékoscserék jelentősen befolyásolták a csapat teljesítményét. A szakosztályelnöki poszton Tóth Jánost Gulyás Róbert váltotta, aki már rengeteg energiát fektetett abba, hogy olyan új csapatot hozzon össze, ami hosszú távon, ismét vidéki fellegvárrá teheti az ASE-t.

Gulyás Róbert szakosztályelnök azzal kezdte, hogy az utolsó mérkőzésen a szurkolók a csapat mellé álltak, Jan Pavlik és Schmidt Béla sikeresen benntartották a csapatot a legfelső osztályban. Végre méltó körülmények között játszhatnak, azonban adminisztratív okok miatt idén nem folytatódik a sportcsarnok felújítása. A jövő csapatáról a következőket mondta: Év közben is úgy éreztem, hogy magyar edzőt kell hozni, hogy ne kelljen év közben cserélni. Csirke Ferenccel két éves szerződést kötöttünk, a 2022/2023-as szezonban a nyolc közé jutás a cél. Az előző csapatból egyik külföldi játékost sem tartjuk meg, sajnos egyikőjük mentális képessége sem érte el a megfelelő szintet. A magyar keret már alakul, szeretnénk még hazai játékost, de nagyon kicsi a merítési lehetőség.

Csirke Ferenc. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Csirke Ferenc vezetőedző azzal kezdte mondandóját, hogy nem szabadott volna ilyen szituációba kerülnie a csapatnak, még egy ilyen kisiklás nem engedhető meg. A terveiről a következőket mondta: Pakson igény van a minőségi kosárlabdára, olyan csapatot szeretnék építeni, amelyik mindent megtesz a sikerért, felszedi a parkettát is, ha kell. Az ellenfelek ne szeressenek ide jönni. Indulásként négy légióssal tervezünk, lehetőleg több országból, de olyat is szívesen látnék, aki már játszott a magyar bajnokságban. Azt tudni kell, hogy az európai játékosok drágábbak, mint az amerikaiak, ez sem elhanyagolható szempont. A magyar játékospiacon kevesen vannak akik elérhetők, mozdíthatók, nekünk azokat kell beépíteni, akik itt vannak. Hogy mikor kezdjük a felkészülést, az attól függ, mikorra tűzi ki a bajnoki rajtot az MKOSZ, de július vége felé a fiataloknak már egyéni képzést tartunk.