Megemlékezést tartottak Dunakömlődön

– Ne vegyétek el az ember meghitt otthonát. Ne kelljen elhagynia édes hazáját. A hazát, mely jövővel biztatott, melyben mindnyájunk bölcsője ringatott! – Ez az Elisabeth Neuberger-Schneidertől való idézet olvasható a dunakömlődi kitelepítési emlékművön, ahol megemlékezést tartottak a hétvégén a paksi és dunakömlődi németek kitelepítésének 76. évfordulója alkalmából.

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja január 19., a dunakömlődiek és paksiak számára azonban 1946. május 28. és 29. fontos dátumok, hiszen ekkor indultak el a vonatok: a dunakömlődi lakosság 98 százalékát elhurcolták Németországba, az adatok szerint Paksról 15 főt, de mellettük több száz embert említenek úgy a statisztikák, hogy elköltözött, holott többségében az elhurcoltakhoz hasonlóan kidobták őket az otthonukból, elvették a vagyonukat. 1947-ben Paksról és környékéről további 115 főt vittek el.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Féhr György, a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kiemelte, hogy feladatuk emlékeztetni az embereket az egykori eseményekre, hogy ilyen tragédia többet ne történhessen meg. – E tekintetben van még tennivaló – húzta alá.

A Vass György tervei alapján elkészült emlékmű három keresztformába állított alakot szimbolizál. A hármas kereszt szakrális jelképként a szentháromságot, míg világi jelentésében az elhurcolt és itt maradt magyarországi németek közösségét jelképezi a közös haza összetartó ereje alatt. Az emlékművet a magyarországi németek kitelepítésének 70. évfordulóján emelték.

A megemlékező beszéd és a koszorúzás után emlékmisét tartottak a helyi templomban.