Százhatvanegy bort értékeltek az idei sillerfesztiválon

Szántó Zoltán alpolgármester mond köszöntőt a fesztivál megnyitóján. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Siker önmagában az is, amikor megmentjük az értékeinket és a hagyományainkat életben tartjuk. Az országos sillerfesztivál esetében ezt a sikert mutatja, hogy két év pandémia miatti kihagyás után ma újra itt tudunk lenni, és mindenki fontosnak tartotta a részvételét ezen az eseményen – mondta köszöntőjében Szántó Zoltán alpolgármester az országos sillerfesztiválon, amelyet tizenharmadik alkalommal szervezett meg Paks Város Önkormányzata és a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete. Leber Ferenc alpolgármester, a civil szervezet elnöke pedig arról beszélt, hogy jó az időt olyan helyen eltölteni ahol a régi értékek vannak a középpontban. A borversenyre határon innen és túlról összesen 161 sillerbort nevezett 135 borász. A mustra hét bírálóbizottságban zajlott közel hatvan borbíróval, háromfős csúcsbírói közreműködéssel. Aranyérmes lett 23 bor, 71 ezüstérmes, 37 bronzérmes, 30 pedig oklevelet kapott. A legjobb országos sillerért járó elismerést Keresztes Vince kapta Bölcskéről, a legjobb paksi sillert pedig Kovács Mihály készítette.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A másnap tartott eredményhirdetésen a sillerborhoz illő ételek főzőversenye és a pogácsasütő verseny legjobbjait is kihirdették. Az ételek esetében a Paksi Reform Főzőklub vitte a pálmát borjúpaprikással, második díjat kapott Adorján Mihály őzpörköltje, és harmadikat Ritter Éva hápogó bokapörköltje. A pogácsasütő versenyben Adorján Mihály és Zsobrák Gyöngyi sajtos-túrós pogácsáját találták a legjobbnak.

Siller Nótakör. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A fesztivál mindkét napján voltak fellépők, az első estén a Berek Brothers és a Budapest Bár, másnap pedig a Siller Nótakör, a Shisha Café zenekar, valamint a Deák Bill Gyula Blues Band. A kulturális programokat a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezte. Mindemellett nyitott pincékkel és a fesztivál száz legjobb sillerborának kóstolójával is várták a közönséget a Sárgödör téren.