Megkezdték a felkészülést a következő szezonra

A tavalyi szezon utolsó fordulója után egy hónappal, június 13-án ismét tréningre készen kellett megjelenniük a stadion öltözőjében a Paksi FC játékosainak. Elkezdték tehát a felkészülést a július utolsó hétvégéjén rajtoló 2022/2023-as magyar NB I.-es futballszezonra, olvasható a paksifc.hu oldalon.

Fotó: Paksi FC hivatalos Facebook-oldala/Szaffenauer Ferenc

Az előírt időpontra mindenki megérkezett a Fehérvári úti stadionba, kivéve Szabó Bálintot és Simon Barnabást, akik válogatottbéli szereplésük miatt plusz pihenőt kaptak, továbbá az A-válogatottnál szereplő Ádám Martint. Ahogy arról már hírt adtak, a felkészülési menetrend első felében még itthon edz a csapat, majd Szlovéniába utaznak, végül pedig az utolsó napokban ismét itthon készülnek az OTP Bank Liga újabb küzdelmeire. A héthetes felkészülés alatt több edzőmérkőzésük is lesz, melyek közül az idehaza, magyar csapatokkal vívandókat már lefixálták, a tábori, nemzetközi felkészülési összecsapásaik pedig még szervezés alatt vannak.

Az alapkerethez Budai Imre, Kovács László, Szekszárdi Milán, Süvöltős Adrián, Pesti Zoltán és Volter Patrik csatlakoztak a tartalékcsapatuktól. Kölcsönből visszatértek Lorentz Márton (Siófok), Debreceni Ákos (Szeged) és Nyári Patrik (III. Kerület).