Dél-Koreába igazolt Ádám Martin

A dél-koreai Ulsan Hyundai FC csapatában folytatja karrierjét Ádám Martin, a Paksi FC csatára – tájékoztat honlapján a Paksi FC.

Ádám Martin a TelePaks stúdiójában Fotó: Telepaks

Mint írják, Ádám Martin 2020 nyarán érkezett Kaposvárról Paksra. Első szezonjában nyolc gólt szerzett huszonnyolc mérkőzésen, 1361 percet töltve a pályán. A tavalyi évad azonban igazán nagy áttörésre sikeredett a klasszikus center életében. A harminchárom fordulós bajnokságban harminckétszer láthattuk a pályán, huszonkilencszer kezdőként, míg háromszor csereként lépett a gyepre, egy mérkőzést ötödik sárga lapja miatt kellett kihagynia. Az OTP Bank Ligában összesen harmincegyszer vette be ellenfelek kapuját. Hat összecsapás alkalmával duplázott, míg egy mesterhármast is szerzett. Ádám Martin immáron hatszoros válogatottnak is mondhatja magát. A gólvágók szerződése 2026-ig szólt a paksi klubbal, melyből most az Ulsan kivásárolta Ádámot.

– Nagyon sokat köszönhetek Paksnak, a legjobb döntés volt karrierem során, hogy két éve ide igazoltam. Egy ilyen tavalyi szezon után azonban jött egy olyan szakmai lehetőség, amivel ilyenkor élni kell. Kiváló bajnokság jó csapatánál próbálhatok tovább fejlődni, de mindig meleg szívvel fogok visszagondolni Paksra. Mindent hálásan köszönök a klub valamennyi munkatársának és a szurkolóknak egyaránt – olvasható a támadó búcsúzója a Paksi FC honlapján.