Családi napot tartott a Mezőföldvíz Kft.

Családi napot tartott a Mezőföldvíz Kft., Tolna megye 47 településének víziközmű-szolgáltatója Pakson. A rendezvényen főzőversenyen és több sportágban is összemérhették ügyességüket a résztvevők. Jubileumi jutalmakat adtak át, valamint kihirdették a víz világnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményét.

– Minden vállalat életében kiemelt jelentőséggel bírnak a közösségépítő rendezvények. Hiszen így megismerik egymást azok a dolgozók is, aki nem találkoznak a mindennapokban. Nálunk ez fokozottan igaz, hiszen negyvenhét településen látjuk el a víziközmű-szolgáltatást – mondta Ujhelyi Csaba, a Mezőföldvíz Kft. gazdasági igazgatója a cég már hagyományos családi napján.

Kovács István, a cég ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd tizenhat, évtizedek óta a vízműnél dolgozó munkatársnak adtak át jubileumi jutalmakat. Köztük volt Kern László, aki harminc éve, Felnagy Zoltán, aki húsz, Ritter András és Tumpek Mihály, akik mindketten tizenöt éve dolgoznak a Paksi Főmérnökségen.

A rendezvényen kihirdették a víz világnapja alkalmából meghirdetett Víz az élet bölcsője című rajzpályázat eredményét. A pályázatra tizenhat óvodából százhuszonnégy alkotás érkezett. A versenyt a ráckevei Palkovics Johanna nyerte meg, aki azt ábrázolta a rajzán, hogy az élet minden területén szükség van vízre. Az első hat helyezetten túl, a versenyben részt vevő intézményeket is jutalomban részesítették. A rajzverseny az Élővizeink tisztaságának védelme és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában című Kehop–2.1.7-19-2019-00016 számú projektben valósult meg.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A családi napon rendeztek főzőversenyt, strandfoci-bajnokságot, csocsóversenyt, és asztaliteniszben is meg lehetett mérkőzni egymással. – Megalakulása óta szervez családi napot a társaság. Idén nagyot nőtt a vállalat, hiszen átvette Dunaújváros víziközmű-szolgáltatását, így már közel háromszázezer előfizető tartozik a céghez, ahol több száz munkavállaló dolgozik – mondta Herpai Attila, a Mezőföldvíz Kft. kommunikációs vezetője.