Közel ezer dzsúdós versenyzett Pakson

Judo Serdülő és Ifjúsági Atom Kupát, Diák C Magyar Kupát, Diák A, B korcsoportos Országos Bajnokságot rendeztek október első hétvégéjén Pakson, a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A kétnapos esemény szervezését Keszthelyi László irányította. A feladatokról elmondta, nyolc-tíz fővel végzik (logisztika, megrendelések, szállítás, étkeztetés, szállás), illetve mellettük nagyon sok gyerek és szülő is részt vesz a munkában, ami hatalmas segítség. – A verseny előestéjén a kosárlabdamérkőzés után álltunk neki a pakolásnak, reggelre tip-top volt a terem. A mérkőzésekhez hat tatamit tudtunk letenni, az első nap huszonhat bíró bíráskodott, a második napon már kevesebben, csak tizenkilencen voltak. Az első napon két országos bajnokság – Diák A és B – zajlott, itt már van videóbíró is, tehát visszanézhető egy-egy véleményes akció, komoly kontroll van a meccseken, amihez a technikát a judo szövetségtől kapjuk. A mérlegeléskor pedig kell lennie mérlegelő bíróknak, ők a szakszerű ellenőrzést végzik, az adatokat rögtön számítógépre rögzítik. A sorsolásokat papíron is kifüggesztjük, és a nagy kivetítőn is követhetik a résztvevők – összegzett. A Diák A és B országos bajnokság mellett a Diák C korcsoportnak Magyar Kupa versenye volt. A második napon a serdülő és ifjúsági Atom Kupán már külföldi versenyzők is részt vettek, osztrákok, horvátok, románok, szlovákok, még Svájcból is érkeztek versenyzők. A verseny előtti összesítés alapján a két nap alatt 960 versenyző lépett tatamira a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Keszthelyi László kitért arra, hogy nagy segítség lesz, ha elkészül az új dzsúdócsarnokuk, mert nagyobb területük lesz versenyek lebonyolítására, edzőtáboztatásra és eszközök tárolására. Hozzátette, hogy szerinte azért van itt ennyi versenyző, mert jók a körülmények, gördülékenyen megy a lebonyolítás, tehát minden adott egy jó versenyzéshez.

Forrás: TelePaks

A vendéglátó Atomerőmű SE 35 versenyzője közül 17-en érmes vagy pontszerző helyen végeztek: Diák C: 1. Dallos Petra -40 kg, 2. Lovászi Kornél -55 kg, 3. Magyar-Jankovics Rebeka -36 kg és Kalmár-Appelt Áron -39 kg, 5. Liptai Ákos -33 kg. Diák B: 1. Vajna Csongor -50 kg, 3. Molnár Ádám -38 kg, Kiss Dalma Klára -40 kg, és Hernádi Gergely -41 kg. 5. Czibula Nádja Zsuzsanna -49 kg, 7. Grosan Eric -41 kg. Diák A: 3. Palencsár Péter -60 kg, 7. Hernádi Bence -41 kg és Izsák Simon -41 kg. Ifjúsági: 2. Andorka Kende -81 kg. Serdülő: 5. Molnár Ákos -36 kg, 7. Anderkó Bence László -66 kg.