Kisfiú 2023 első paksi újszülöttje

Fotó: magánarchívum

Pető Zente lett az idei év első paksi újszülöttje. A kisfiú január 2-án 12 óra 35 perckor, a szekszárdi Balassa János kórházban jött világra, pár nappal korábban a vártnál, császármetszéssel, 3550 gr súllyal és 55 cm hosszúsággal. Zente első gyermek a családban, szülei Pető-Vass Noémi és Pető József. Elmondásuk szerint a várandósság első két trimesztere problémamentesen zajlott, majd adódott néhány „meglepetés”, de dr. Varga József osztályvezető főorvos, valamint a kórház dolgozói szakértelmének és gondoskodásának hála minden rendben zajlott. Az édesapa is jelen volt a szülésnél. Úgy érzik, azóta minden napjuk nagy boldogságban telik. A fiatalokat a nagyszülők segítik ezekben a napokban, az édesapa munkahelye pedig lehetővé teszi, hogy januárban minden napot együtt tölthessen a család. Pető-Vass Noémi a Medicover Zrt. paksi klinikáján dolgozik, Pető József pedig a Yettel Magyarország Zrt. B2C Sales Igazgatósága délnyugati régiója egyik területének vezetőjeként. Ő tősgyökeres paksi, feleségével 2021 ősze óta élnek itt együtt.