Évértékelés és idei tervek

Milyen éve volt az önkormányzatnak, milyen beruházások valósultak meg, és mi várható 2023-ra? Minderről Szabó Péter polgármester a TelePaks televízió január 11-i közéleti magazinjában beszélt.

Forrás:TelePaks

– Az egyre nehezedő gazdasági helyzet ellenére 2022-ben is megvalósulhatott jó néhány beruházás és fejlesztés. Mekkora összeget fordított erre a célra a város?

– A 2022 februárjában elfogadott költségvetésben betervezett beruházások, felújítások mintegy kilencven százalékát sikerült megvalósítani. Ezeknek a munkáknak az összértéke közel hétmilliárd forint volt. Ez szinte minden rekonstrukciót, fejlesztést tartalmaz, az óvodákat érintő felújításoktól kezdve az utcafelújításokon át a több száz milliós beruházásig.

– Ennek az összegnek mekkora része volt önkormányzati forrás, illetve kormányzati támogatás?

– A hétmilliárd forint kicsit több mint fele kormányzati forrás volt, de az önkormányzat is mindig hozzátette az önrészt. Az elmúlt években a Paks II. beruházás kapcsán fontosnak tartotta a kormány, hogy az atomerőművi blokkok megépítésével párhuzamosan fejleszteni kell a város infrastruktúráját és intézményeit. Remélem, hogy ez a jövőben is így lesz. Süli János minisztersége idején több mint tizenkétmilliárd forint érkezett megcímkézve, tehát meghatározott célokra a városnak.

– Milyen fejlesztéseket terveznek 2023-ra?

– Az áthúzódó beruházásokat idén mindenképpen meg kell valósítani, például a Vácika utca meghosszabbítása már megkezdődött. Természetesen arra törekszünk, hogy a 2023-as költségvetés is tartalmazzon új beruházásokat, felújításokat, bár jelen állás szerint nem tudunk fejlesztésekkel számolni. Azonban nagyon optimista vagyok, hiszem, hogy a város anyagi helyzete pozitívan fog változni a jövőben, és módosíthatjuk a költségvetést. Vannak már kész fejlesztési terveink, ha lesz rájuk forrás, akkor elő lehet ezeket venni és megvalósítani.

– Változások léptek életbe január elsejétől a háziorvosi körzeteket érintően. Például a körzetek kialakításánál meghatározott a minimális kártyaszám. Érinti ez a módosítás Paksot?

– Igen, ez városunkat is érinti, egyeztetek a házi- és gyermekorvosokkal a témában. A kártyaszámokból adódóan arra nem kell számítani, hogy körzeteket kell összevonni Pakson, apróbb változások lesznek, de olyanok, amelyek a lakosok ellátását érintik, nem várhatóak.

– A kulturális rendezvények terén gazdag volt a tavalyi év. Mi várható 2023-ban?

– A kulturális területen is változtatni kell annak érdekében, hogy át tudjuk vészelni az energiaválságból adódó nehezebb időszakot. Már hoztunk intézkedéseket, például a képtár épületét bezártuk a fűtési szezon idejére, a múzeum február végéig zárva tart, ahogy a gyermekkönyvtár épülete is. A Csengey Dénes Kulturális Központban megtartják a színházi előadásokat, és továbbra is helyet biztosítanak a tánc- és művészeti egyesületek próbáihoz. A város napját, az augusztus 20-i ünnepségsorozatot szűkebb keretek között tartjuk meg, tehát lesznek városi kulturális programok.

– Július elsejét követően a MOL Nyrt. végzi a települési szilárdhulladék begyűjtését és kezelését. Helyi szinten mit jelent ez a változás?

– Ezt a feladatot társulási formában látja el Paks másik hat önkormányzattal együtt. A társulás a MOL-lal köt szerződést, a cég konceszszióban végzi majd ezt a feladatot országos szinten. Ha helyi szinten lesz is változás, olyan most nem látszik, amivel a lakosságnak teendője lenne. A hulladékgazdálkodással kapcsolatban arról tudok beszámolni még, hogy tavasszal a Vertikál Zrt. kiosztja az általa beszerzett új szelektívhulladék-gyűjtő edényeket ingyenesen a lakosságnak. A lakótelepen már kicserélték a nagyobb konténereket újakra.

– Paks nem kapott kormányzati rezsikompenzációs támogatást. Miért nem?

– Balla György miniszteri biztossal személyesen egyeztettem arról, hogy milyen támogatásra tartanánk igényt. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy minél nagyobb energiamegtakarítást érjünk el, az erről szóló anyagot el is küldtük neki. A képtárral, a múzeummal vagy a jégpályával kapcsolatos döntésünk fájó, de ezek eredményeként mintegy 25 százalékos megtakarítást értünk el. A miniszteri biztossal folytatott beszélgetés során kiderült, hogy a döntésben sokat számított az adóerő-képesség. Paksé országosan az első tízbe tartozik. Egy település adóerő-képességét úgy határozzák meg, hogy a befolyt adót elosztják a lakosságszámmal. Ez Paks esetében 231 ezer forint/fő, köszönhetően az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. iparűzési és építményadójának, ezért tudtunk eddig számos önként vállalt feladatot finanszírozni. Hozzáteszem, hogy ettől még bennünket ugyanúgy érint az energiaválság, az infláció.

– Lát még arra esélyt, hogy mégis kap Paks ilyen célú támogatást?

– 44 milliárd forintot osztottak ki rezsitámogatásként a 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok között, de még van tartalék, remélem, sikerül támogatást szereznünk. Még kérek személyes egyeztetést a miniszteri biztostól, mindent megteszek annak érdekében, hogy minél több forrást szerezzek Paks számára.

– Milyen évre készül?

– Nagyon szigorú költségvetést dolgoz ki a pénzügyi osztály, ami egyensúlyban lesz. Addig még valószínűleg meg kell hoznunk néhány olyan nehéz döntést, ami szükséges ehhez. Hiszem, hogy az elfogadott költségvetési rendeleten a jövőben tudunk még módosítani pozitív irányban, ahogy ez az elmúlt években is történt. Azon dolgozunk, hogy tudjuk növelni az önkormányzat bevételeit.