Új helyszínen várja az ügyfeleket a Térségi Információs Központ

Új helyszínen, a Deák Ferenc utca 3. szám alatt található Duna Irodaházban várja az ügyfeleket 2023. január 12-től a PIP Nonprofit Kft. Térségi Információs Központja (korábbi Információs Központ).

Duna Irodaház. Forrás: PIP Np. Kft.

A központ elsősorban a Paks II. beruházás létesítésére érkező harmadik országbeli állampolgárok számára nyújt napi szintű segítséget a beilleszkedéshez, tájékozódáshoz. A központ főbb feladatai közé tartozik az információs ügyfélszolgálat üzemeltetése, valamint a magyar közigazgatási és jogi ügyek intézésében való támogatás. A központ továbbra is segíti az ügyfeleket általános szolgáltatásokkal kapcsolatos információk biztosításával (szolgáltatói adatbázis alapján); hivatali ügyintézéssel, egészségüggyel és oktatással kapcsolatos adminisztratív problémák megoldásában segítségnyújtással; aktuális információkat tartalmazó hírlevél kiküldésével; programajánlóval és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeit kínáló honlappal.

Az ügyfeleket személyesen hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között fogadják, telefonon hétfőtől péntekig 6 és 20 óra között érhető el a központ, a fennmaradó időben írásban, az icenter24@pipkft.hu emailcímen jelezhetik kérésüket az ügyfelek. Az ingyenesen hívható zöldszám továbbra is a +36 80 296868, emailcímek: icenter24@pipkft.hu és icenter@pipkft.hu.

A korábbi Vállalkozói Információs Pont a jövőben szintén a Térségi Információs Központban várja az ügyfeleket. A PIP Nonprofit Kft. a Paks II. Zrt.-vel együttműködésben személyes és elektronikus tájékoztatás nyújtásával támogatja a Paks II. projektben részt venni kívánó hazai vállalkozások felkészülését. Az érdeklődő vállalkozások tájékozódhatnak a Paks II. beruházásról, a beszállítóvá válás alapvető feltételeiről, valamint a Paks II. beruházás fővállalkozója által kiírt tenderekről. Elérhetőségek: telefonszám: +36 20 437 15 20; emailcím vip@pipkft.hu.