Sakk – félidőben veretlenül az élen

Félidejéhez érkezett a sakkcsapatbajnokság, az Atomerőmű SE szuperligás, valamint NB I.-es csapata is az első helyen áll veretlenül, mind a két társaság öt mérkőzésből öt győzelmet szerzett.

Mint azt Gosztola István a sakkszakosztály csapatvezetője elmondta, amióta az ASE csapatai indulnak a csapatbajnokságban, azóta még nem fordult elő, hogy a bajnokság felénél mind a két csapat veretlenül álljon az élen. Hozzátette, hogy a szuperligában a vezető pozíció a jó sorsolásnak is köszönhető, a komoly riválisok, a Nagykanizsa, a Kőbánya és az Ajka ellen még ezután ülnek asztalhoz. Ráadásul az utolsó két fordulót április 22-én és 23-án rendezik, előbb a Nagykanizsa, majd az Ajka lesz az ellenfél. Mérkőzésenként tizenkét táblán zajlanak a küzdelmek, a szuperligás csapatban eddig nyolcan játszottak mind az öt találkozón. Az első táblás, junior sakkvilágbajnoki ezüstérmet szerző Kozák Ádám még veretlen, öt mérkőzéséből kettőt megnyert, három pedig döntetlennel végződött. Gosztola István külön kiemelte a tizenkilencéves Krstulovic Alexet, aki eddig mind az öt mérkőzésén a fekete bábukat vezette, és a lehetséges öt pontból négy és felet szerzett. A következő csapatbajnoki mérkőzésre február 19-én kerül sor Viadukt Biatorbágy ellen, a Csengey Dénes Kulturális Központban.

Az NB I. Charousek csoportjában szereplő ASE II. szintén vezeti a bajnokságot, hat ponttal megelőzve a Haladás II.-t. Mint azt a bajnokság kezdetekor Gosztola István elmondta, a második csapatuk az előző szezonban a hetedik helyet szerezte meg, ha fél ponttal többet szereznek, akkor az ötödik helyen végeznek. Náluk a cél a fiatalok beépítése, az átlagéletkor bőven harminc év alatt van. Minden meccsen legalább hat-hét ifjúsági játékos játszik. A mérkőzéseken a jegyzőkönyvek szerint idáig hét ifjúsági játékos kapott lehetőséget, a szerzett pontok alapján kiemelkedik a tizennyolcéves Bernáth Bence, aki az öt találkozóból négyszer volt csapattag, és mind a négyszer győztesen állt fel az asztaltól. A következő mérkőzésük Pakson lesz a Csengey kulturális központban a Szentgotthárd-Alsószölnök STE ellen.

A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com – Credits to Wood Chess – Disadvantages