Tájékoztató a jelentéstervezetről

Nem érte kár a város önkormányzatát – ezt tartalmazza az a jelentéstervezet, amelyet a homokértékesítési ügyet vizsgáló bizottság Fidesz-KDNP-s tagjai készítettek. Mint ismert, tavaly év végén alakult egy grémium, amely egy korábbi homokértékesítést vizsgált felül. Azt kívánták kideríteni, hogy érte-e kár vagy sem az önkormányzatot az adás-vétel során.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Megállapítottuk a rendelkezésünkre álló iratok, dokumentumok szakértői vélemény alapján, hogy semmiféle anyagi hátrány nem érte a várost – így foglalta össze a Fidesz-KDNP jelentés-tervezetét Pálmai Klára. Az önkormányzati képviselő tagként vett részt annak a bizottságnak a munkájában, amely az elmúlt hetekben egy korábbi homokértékesítési ügyet vizsgált felül. A jelentéstervezetet a bizottság PDF-es elnöke, valamint képviselője is elkészítette, de mivel nem volt egybevágó a végeredmény, így azt nem fogadták el az utolsó ülésen egyhangúan.

Pálmai Klára csütörtökön tartott (03.02.) sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a homok minőségére vonatkozóan is folytak vizsgálatok. Az építőanyag kizárólag útalapba való, úgynevezett harmadosztályba tartozik. A vizsgálat ezen része az ármegállapítás miatt volt fontos.

A kutatás kitért a más helyeken kapható homok árára is. Kértek és kaptak is környékbeli árajánlatokat a bizottság tagjai. Pálmai Klára szerint ezeket is figyelembe véve készült a jelentés-tervezet, amely kimondja, hogy nincsen semmiféle anyagi hátrány.

A vizsgálóbizottság tagja egyébként a sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az ellenzék által készített jelentés-tervezet csupán egy idő előtti kampányfogás, ami a város hírnevét ronthatja.